„Minden rendben ment a harmadik évig, amikor megcsalt, és megint beszélget egy újabb csajjal”

Sereg Tímea | 2023. Február 11.
A megcsalás mindig nagyon nehéz élethelyzet, hiszen a két fél között a bizalom jó időre megtörik. A közös jövőkép is kusza lesz, éppen ezért szükséges a kérdéseket tisztázni.

Öt éve vagyunk együtt a párommal. Ő 30 éves, én 31 vagyok. El is jegyzett, és úgy tűnt, minden rendben működik közöttünk. Egészen a harmadik évig, amikor megcsalt. Vagy legalábbis akkor jöttem rá. A megcsalás mellett a mi életünk haladt a maga útján, született egy babánk is, sőt, nagyon szeretem őt is és az életünket is. Amióta kiderült, hogy megcsalt, valahogy nem bízok benne. Nemrég jöttem rá, hogy megint beszélget egy újabb csajjal, és az is lehet, hogy közöttük is volt már valami. Lehetséges lenne, hogy mindkettőnket szeret?

– az olvasói levél egyszerre szól a féltékenységről, a szerelemről és a kétségbeesésről. Minden olyan érzésről, amit egy nő, akit megcsaltak, átél. A kisbaba születése értelemszerűen bonyolítja a párkapcsolati gondok megoldásának lehetőségeit, azonban ha van gyerek, ha nincs, senkinek nem kötelessége elviselni, ha megcsalják. Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó válaszol az újabb olvasói kérdésre.

Lehet két embert szeretni, de a kérdés inkább az, hogy hány megcsalást kellene elviselni?

Előfordulhat, hogy valaki két embert szeret egyszerre, de azt, hogy olvasónk párja valóban így érez-e, azt csakis ő tudja. Azaz egy tisztázó, őszinte beszélgetésre lenne szükség az esetleg félreértéseket elkerülve. Lehetséges, hogy az, akivel olvasónk partnere csetelget, nem jelent semmit, vagy csak önbizalomerősítésnek tartja a partner. A beszélgetés úgy lenne célravezető, ha abban semmilyen ítélkezés vagy bántás nem hangozna el, semmi kirohanás vagy kiabálás – ezek mindegyike csak hazugsághoz, bezárkózáshoz és elutasításhoz vezetne. 

A beszélgetés felvezetéséhez azt a témát javaslom, hogy beszélgessenek egymással arról, hogyan, mikor érezték magukat együtt a legjobban. Milyen közös élmények azok, amik összeköthetik kettejüket, amikre nagyon jó érzés visszagondolni? A válaszok után olvasónk bátran érdeklődhet afelől, hogy van-e olyan dolog kettejük közt, ami a partnernek hiányzik, amiből jó lenne, ha több lenne. Ha ez egy higgadt, kedves beszélgetés, akkor a válaszok őszinték lesznek, és talán olvasónk is megtalálja a maga válaszait. Amikor idáig eljutnak innen természetesen ugyanilyen nyugodt hangnemben térjen ki arra, hogy nagyon bántotta a megcsalás, és fél attól, hogy ez újra bekövetkezhet. Itt pedig tegye fel neki bátran a kérdést: van félnivalóm? A válaszból pedig tudni fogja, hogy mellébeszélés vagy igazság az, amit hallhat.

forrás: getty images

A megcsalás mindig nagyon nehéz élethelyzet, hiszen a két fél között a bizalom jó időre megtörik. A közös jövőkép is kusza lesz, éppen ezért valahol ezeket kellene tisztázni. Amennyiben ténylegesen kiderül, hogy újabb megcsalás történt, akkor az már másféle problémát jelent: itt lehet az ideje szembenézni azzal, hogy vajon működhetnek-e együtt. A kisgyerek sokakat elriaszt a válástól, szakítástól, hiszen minden édesanya bármi áron szeretné összetartani a családját. A kérdés csak az, hogy az ár, amit megfizetnek érte, az állandó bizalmatlanság, a veszekedések, a rossz minőségű párkapcsolati minta vajon mit okozna később a gyerekben? Biztos, hogy nem jobb, ha olyan környezetben nő fel, ahol szeretetet és bizalmat lát a felnőttek részéről?

Azok, akik párterápiára a megcsalás miatt mennek el, általában azzal a helyzettel találják szembe magukat, hogy ha már többedszer történik a hűtlenkedés, akkor a párterapeuta javasolhatja, hogy fontolják meg a különválást. Vagy legalábbis a különköltözést. Ez utóbbi azért lenne okos döntés, mert a fizikai távolság, az anyagiak tisztázása segíthetne abban, hogy újra egymásra találjanak. Ha van a két fél között érzelmi tartalék, akkor ebből még lehet jó kapcsolat, feltéve, ha a partner véglegesen befejezi a külső kapcsolatokban való részvételt.

Az is jó megoldás lenne, ha olvasónk segítséget kérne akár csak egyetlen egy konzultáció erejéig valakitől. Már az is sokat segíthet, ha van kivel megbeszélni minden nehéz érzést, és aki felteszi a legjobb kérdéseket ahhoz, hogy a krízishelyzetben tisztább fejjel tudjon gondolkodni. A megoldás olvasónkban van tehát, és elsősorban a tisztázó beszélgetést javaslom, hátha az előrelendítheti az ügyet.

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól, pártanácsadótól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

Exit mobile version