Keleti Andi végre nekikezdhet a készülődésnek

nlc | 2008. December 22.
Tánctudása mellett mosolygós, derűs személyisége is hozzájárult ahhoz, hogy a Szombat esti lázban egy ország zárta a szívébe Keleti Andreát. A táncosnő elfoglaltságai miatt ma kezd teljes gőzzel készülni a karácsonyra.

Keleti Andreát nagy feladat elé állította a rokonság, ugyanis idén ő készíti a december 25-ei karácsonyi menüt, ráadásul tizennégy főre. Szerencsére azért nem minden fogást kell neki készítenie, mert a rokonság magára vállalta egy-egy étel elkészítését.

– A családtagok kifejezett kérése volt, hogy készítsem el azt a kacsát, amelyet a Vacsoracsatában sütöttem. Ezenkívül a desszert is az én reszortom. A töltött káposztát és a bejglit a nagyi süti, a levest pedig a nagynéném hozza, így szerencsére nem kell mind a hat fogással nekem bajlódnom.

Andi bevallotta, hogy az ajándékokkal hadilábon áll, mert a sok teendő miatt csak 22-én lesz ideje felkerekedni, hogy összeszedje a meglepetéseket. A készen vásárolt tárgyak mellett pedig minden évben készít a gyerekekkel valami apró figyelmességet is.

– Tavaly úgy alakult a karácsonyunk, hogy csak 25-én díszítettük fel a fát, előző nap ugyanis nagyiról nagyira jártunk. Idén sem lesz több szabadidőnk, mint az előző évben. A parkett ördöge című produkció után egy napot szigorúan pihenéssel töltünk, és csak másnap kezdünk hozzá a karácsonyi készülődéshez.

Fotó: Bársony Bence
Exit mobile version