– Azt mondtad, jó érzés, hogy férjes asszony lettél. Mit jelent neked a házasság?
– Most érzem először igazán azt, hogy szeretnek, és azt, hogy ennek ki is tudom élvezni minden pillanatát. Azzal, hogy megtaláltam a páromat, teljessé váltam, és ez az életem minden területére jó hatással van.
– Ez neked különösen sokat számított ezek szerint.
– Sokáig húztam, de végül is megérte, mert úgy szerettem volna férjhez menni, hogy ha lehet, csak egyszer mondjam ki az igent. Tehát nem szeretnék elválni, komolyan veszem a házasságot, és kivártam azt az embert, akinek azt tudom mondani, hogy holtomiglan-holtodiglan legyünk együtt.
– Azt nyilatkoztad egyszer, hogy belül ordítani tudnál, és a zene által ki tudod élni a felgyülemlett indulataidat, és hogy sokszor halálra idegesíted a barátaidat. Ez így van még?
– Ez régen volt, ma már nem vagyok annyira bizonytalan, lecsillapodtak bennem a kikiabálandó dolgok, és amit ki kellett kiabálni, azt már kikiabáltam. Most már árnyaltabban és finomabb, halkabb hangon is tudok erőteljesebben megnyilatkozni, hiszen néha egy halkan kimondott gondolat is ugyanolyan hatásos tud lenni, mint egy kiabálás.
De az egy összetett útkeresés volt, ami idáig elvezetett. Az olyan kérdések megválaszolása, hogy mit akarok az élettől, milyen zenét akarok csinálni, mind saját magam megismeréséhez vitt közelebb. Egy nagy válságon, egy hosszabb nehéz szakaszon már túl vagyok. Most nyugodtabb az életem; van egy olyan férjem, aki mindenben támogat, és mellette úgy érzem, hogy kiteljesedtem. Ezt a megnyugvást talán még sosem éreztem, ezért voltam mindig ilyen vibráló meg zaklatott. Mostanra egy kicsit lecsendesedtem, már nem hebrencs módjára, hanem felnőttebb fejjel megyek az utamon.
– Ez a nyugalmas időszak annak is köszönhető, hogy férjhez mentél?
– Inkább pont fordítva. Az, hogy egymásra találtunk a férjemmel, következménye volt annak, hogy magammal megbékéltem, és már tisztábban látom önmagamat, mint eddig bármikor. Ha el tudom fogadni magam, szeretni tudom magam, akkor más is tud szeretni, és be is tudom fogadni másoktól ezt a szeretetet. Korábban ez is nagy hibám volt, és abból is táplálkozott a haragom nagy része, hogy nem tudtam másoktól befogadni a szeretetet.
– Kisbabát terveztek? Beleférne a mostani életviteledbe?
– A férjem úgy érzi, hogy bármikor jöhetne kisbaba, és én is nagyon vágyom rá, csak azt kell még magamban helyre tennem, hogy a munkát és a gyermekvállalást hogyan tudom összeegyeztetni. De vannak nagyon jó példák a környezetemben, hogy ebben a szakmában is összhangba lehet hozni a fellépést, a munkát és a gyermeket, és ez megerősít engem abban, hogy nincs vége a világnak azzal, ha egy nő gyermeket vállal. Egyébként már készülünk rá, nagyon tervezgetjük, szerintem hamarosan megjön hozzá a bátorságom.
– Úgy tudom, hogy eleinte nem vonzott a popszínpad.
– Ez állandóan hullámzó dolog. Engem az élet mindig különböző területekre sodort, én csak annyit csináltam, hogy nyitott voltam a hatásokra. Például régebben nem készültem arra, hogy dzsesszénekesnő leszek, nem végeztem el a dzsessz tanszakot, és igazából nem is hallgattam ezt a műfajt, mert vagy Michael Jacksont hallgattam kiskoromban, vagy pedig metált, Iron Maident, Metallicát. Csapongtam a különböző zenei stílusok között, és így utólag örülök is, hogy ennyiféle zenét hallgattam.
De az életem minden területére jellemző, hogy engedtem, hogy a sors sodorjon kicsit. Így mentem el a pop irányába, aztán a színház irányába, majd úgy alakult, hogy közel kerültem a dzsesszhez is, és ezt szintén nagyon élvezem. Engedem, hogy hassanak rám a körülmények, képes vagyok befogadni az új dolgokat, és úgy érzem, hogy ebből születnek a nagy találkozások.
– A popban és a dzsesszben a lelkialkatodnak milyen részeit fejezed ki?
– A pop, a dzsessz és a rock árnyalatok, színek a lelkemből. Amikor az első lemezünket készítettük Szakos Krisztiánnal, mindketten mélyponton voltunk, és emiatt az Egy szó elég depressziós lemez lett. Ahogy aztán jöttünk ki a depresszióból, a következő lemezünk már pozitívabb hangulatot sugárzott, és amikor a Kozma Orsi Quartettel elkezdtünk számokat csinálni, azt vettem észre, hogy egyre inkább előtérbe került a nőies oldalam az éneklésben, a nőies hang. Erre a hangomra a Quartetben figyeltem föl, vagyis ez a zene olyan új színt hozott elő belőlem, amelyet előtte annyira nem használtam. Nem voltam tudatában annak, hogy ez bennem van.
Tehát a dzsesszben azt a nőies oldalamat hozom elő, amely inkább cicás, bújós, lágy. Az eat me!-ben lehet bohóckodni, bolondozni, kiabálni, ordítozni, vagy éppen kislányhangon énekelni. A popzenekar pedig, amelyet Szakos Krisztiánnal csinálunk, sokkal szikárabb, erősebb. Nagyon őszinték a szövegek, ez inkább a rockos stílus irányába mutat, és ebben másfajta nőiesség van jelen: a „majd én megmutatom, hogy egyedül is mire vagyok képes”.
– Jelenleg három zenekarod van?
– Igazából most két működő zenekarom van, a harmadik pihen. Ez utóbbi egy közös projekt Szakos Krisztiánnal, ez a Kozma Orsi Zenekar, popot játszunk. Ezenkívül van a Kozma Orsi Quartet, ami dzsessz. Most ez a fő csapásirány. És van az eat me!, amely angol nyelvű együttes, kicsit elektro, pop, mindenféle stílus keveredik benne. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Quartet lemeze most megjelenik Japánban és Angliában is, készülő új lemezünkön pedig Tony Lakatos is játszik.