Andy Vajna világsztárt farag a Megasztár-győztesből?

nlc | 2010. December 18.
Andy Vajna árgus szemekkel nézte a Megasztár-döntőt, ahol Liptai menyasszonynak öltözött, Kökény Attila jobb volt, mint Zámbó Jimmy, Tolvai Reni pedig bevallotta végre, hogy szerelmes Kállay Saunders Andrásba. De a végén csak egyikük nyerhetett. És az Tolvai Renáta volt.

Andy Vajna producer is részt vett a Megasztár 5 döntőjén. Számos sikeres amerikai film producere, úgy tűnik, elérkezettnek látja az időt arra, hogy magyar popsztár szülessen. A műsor közepén kiderült, hogy Mester Tamás és Andy Vajna megalakított egy alkotó közösséget. A két férfi abban fogja segíteni a magyar tehetségeket, hogy a külföldre is eljusson a zenéjük. A Rambo, a Terminátor, az Elemi ösztön, a Die Hard és még számos kasszasiker producere lehet a kulcs ahhoz, hogy végre egy tehetséges magyar énekes a tengerentúlon is elismerést szerezzen magának és az országunknak. A Megasztár versenyzői a döntő után egyébként Andy Vajna belvárosi éttermében, a Nobuban szórakoztak. (Itt mulatott alig két hónapja Robert de Niro, Angelina Jolie és Brad Pitt is.)

Vajon sikerül valamelyik magyar zenésznek csatlakozni a világsztárokhoz?


Így láttuk mi a Megasztár döntőjét.

Első kör
Este háromnegyed kilenckor Liptai Claudia menyasszonynak öltözve, hófehér ruhában üdvözölte a nézőket. Tolvai Reni és Kökény Attila párharca elkezdődött. Az első körben Reni egy Christina Aguilera-dalt adott elő. A 19 éves lány jobban énekelt, mint az amerikai díva, és sminkjének köszönhetően úgy is nézett ki, mint  Aguilera. „A tökéletesség határát súrolta” – mondta Friderikusz az előadás után.
Kökény Attila Zámbó Jimmy Még nem veszíthetek dalával lépett először színpadra.

„Véleményünk szerint talán igényesebb lett volna egy Michael Buble-dalt adni neki”

Véleményünk szerint talán igényesebb lett volna egy Michael Buble-dalt adni neki, de hát nem mi vagyunk a zenei szerkesztők… Ettől függetlenül Kökénytől még Jimmy is fantasztikusan szólt. „Jobb ízléssel nyúlsz az ilyen dalokhoz, mint Jimmy… ő is neked adná át a koronát” – véleményezte a produkciót Mester Tamás.

A pihenő előtt a „castingsztárok” adták elő a Trambulin című dalt. Tilla és Claudia úgy konferálta fel, hogy nekik is jár egy lehetőség. Nos azt gondoljuk, hogy a lehetőség és a megalázás között elég vékony a jég… A Bikicsunáj vezette kórus produkciója viccnek is rossz volt.

Második kör
Ez volt az egyszer már előadott dalok köre. Tolvai Reni az aduászhoz nyúlt és a lírai Karádi-dallal lépett újra színpadra. A kisfilmben az énekeslány bevallotta végre, hogy Kállay Saunders András az a férfi, akivel eltudná képzelni az életét.

„Holnap este ráér Renáta? Mert kölcsönadnám az X-Faktorba, legyen ott egy csaj, hogy színvonalasabb legyen már az a szürke produkció”

„Holnap este ráér, Renáta? Mert kölcsönadnám az X-Faktorba, legyen ott egy csaj, hogy színvonalasabb legyen már az a szürke produkció” – adott hangot véleményének Friderikusz Sándor.  Tilla még a végén kikönyörgött Renitől egy „Szeretem Andrást” mondatot. Kökény Attila a Kicsi, gyere velem rózsát szedni című Cserháti-dalt adta elő újra. Mivel Attila már házas, ő nem tudta a döntő közepén eljátszani a „szerelmes lettem a verseny alatt” jokerkártyát, csak annyit mondott: barátságot kötött Miklósa Erikával. „Ahogy Cserháti, úgy te is képes vagy érzelmet kihozni egy giccsbe hajló dalból” – mondta Mester. „Nem tudok belekötni. Ami jó, az jó. Itt ránk már nincs szükség” – véleményezte Fridi, akinek megnyilvánulását Eszenyi puszival jutalmazta.

Nincs mese! Reni szerelmes! De András is?

Ebben a pihenőben is volt extra produkció. A Mega 5 kiesett lányai Király Viktorral adtak elő egy közös dalt. Be kell ismernünk, Viktornak jobban megy az angol – talán mert New Yorkban született –, de szívesen vennénk egy Lakatos Yvette – Király Viktor duettet. Lenne helye kettejük dalának a magyar rádiókban.

Harmadik kör
Ezt a kört a kiesett Mega-fiúk és Ruzsa Magdi közös produkciója nyitotta. Kállay Saunders András nem vallott szerelmet a kisfilmben Reninek, csak annyit mondott: „Boldog vagyok, hogy lehet újra színpadon lenni, mert az jó” – hát ebben – nyelvi nehézségek ide vagy oda – mi bizony nem hallottuk egy szerelmes férfi vallomását, no de mindegy.

Folytatódik a párharc. Tolvai Reni Molnár Ferenc Caramellel énekelt duettet. A Megasztár 2. szériájának győztese a kisfilmben azt mondta, szerinte Reninek kell megnyernie, mert ő igazi világsztáralkat.

„Most akkor ki kinek drukkol?”

Íme, egy videó, ahol az énekes egy héttel korábban még ennek az ellenkezőjét nyilatkozta. Érdekes… A páros Michael Jackson dalával próbálkozott, de az este folyamán először úgy éreztük, ez a kör nem a Renié. Hát botfülünk lehet, mert Mester Tamás szerint egy világszínvonalú produkciót hallhattunk…

A duett után Mester Tamás saját új szerzeménnyel lépett színpadra. A dal különlegessége, hogy angol nyelvű.

Mester odatette magát

Kökény Attila az első legendával, Tóth Verával lépett színpadra. „30 év felett is lehet karriert csinálni!” – mondta Vera. A páros a Szomorú vasárnapot adta elő, ami minden tekintetben az este legszebb produkciója volt véleményünk szerint. (Így gondolhatta ezt Eszenyi Enikő is, mert előadás közben felugrott a székből és tapsolni kezdett.) Támogatnánk az ötletet, hogy Vera és Attila közösen koncertezzen. „Attila nagyon boldoggá tettél… Csodálatos volt” – mondta a Vígszínház igazgatója. 

Tóth Vera szerint Attila őserővel rendelkezik


A duettek után kiderült, hogy Reni szavazatai 51%-on, míg Kökény Attila voksai 49%-on állnak. Öt perc múlva már fordított volt az eredmény.

A TV2 bevetette az igazi nagyágyút, és milyen jól tették! Ugyanis a Megasztár első négy szériájának jó pár döntőse lepte el a színpadot és egy Presser-egyveleget adtak elő. Újra láthattuk és hallhattuk például Galambos Dorinát, Gál Csaba Boogie-t, Kontor Tamást és Szabó Esztert, Tóth Lüszit…

Negyedik kör
Itt még senki sem tudhatja a végeredményt, de egy kisfilmes bejátszás nem valószínű, hogy pozitív  irányba lendítette Kökény Attila szavazatait. A riportban ugyanis Attila a legendás kék pulcsiban parodizálta Szíj Melindát. Nem gúnyolódásról volt szó, egymást figurázták ki a versenyzők, mégis félhetnek ezután Kökény drukkerei, mert ha egyszer Melinda rajongói megharagudnak… És Attila máris veszített 2%-ot a szavazataiból. Az állás a párbaj előtt 50-50%.
Reni és Attila a Caruso című dalban mérték össze utoljára a tudásokat. Mester Tamás diplomatikusan megjegyezte, itt már nem tud dönteni, ő két aranymikrofont osztana ki, ha lehetne. Friderikusz azonban elmondta, nála ezt a dalt Tolvai Reni nyerte. De hozzátette, szeretné, ha a TV2 a Megasztár eddigi öt szériájának döntőseivel megrendezné a Gigasztárt. „A fődíjat, a több millió forintot majd adja hozzá Andy Vajna…” – mondta Fridi. Presser Gábor legszívesebben elfűrészelné a díjat. Eszenyi Enikő pedig tehetséget, erőt és egészséget kívánt mindenkinek.
Néhány perccel a műsor vége előtt a TV2 szerint még mindig 50-50% a szavazatok állása. A kamera hirtelen Hajdú-Sarka Katát mutatja, aki fehér telefonját bőszen nyomogatja. Kata nagy Megasztár-rajongó, többször hangot adott véleményének, a kétgyermekes anyuka Kökény Attilának drukkolt…
23:44-kor a szavazást lezárták. „Ez borzasztó, ez a feszültség” – mondta Tolvai Reni az eredményhirdetés előtt. Liptai nem mert semmit kérdezni Kökénytől.

23:46 a Megasztár 5 győztese: Tolvai Renáta.

És a győztes, Tolvai Renáta

 

 

 

Exit mobile version