Kifütyülték a vesztes VV Gigit – videó

nlc | 2011. Április 04.
Két rendhagyó dolog is történt a tegnapi VV-párbajon. Először is Gigit kifütyülték a stúdióban ülők, majd a műsor készítői az adás közepén fotóval együtt megmutatták a szavazás állását.
Kifütyülték a vesztes VV Gigit

Éva milliókat bukott

Amikor tegnap este Gigi bevonult a stúdióba, Éva tábora – köztük a már kiesett Oli és Szandika – egyszerűen kifütyülte a táncoslányt. Így adtak hangot annak, amit már idekint egy ideje hangoztatnak: Gigi szerintük álszent és nem őszinte személyiség. Később pedig hangosan nevettek a nézőtéren, amikor Gigi korábbi munkájáról mesélt.
Az este elején egyébként 45–55%-ban módon Gigi vezetett, ám a készítők, a negyedik széria folyamán először, fotóval együtt megmutatták a nézőknek az állást. Ez és Alekosz beszéde pedig Évának kedvezett, a törtető lány ugyanis, köpés és ivás ide vagy oda, de 51–49%-ban végül megnyerte a párbajt és visszamehetett a villába.
Valószínű, hogy a mai nap mindenki két dologra lesz kíváncsi. Az egyik, hogy miért mutatták meg pont ennél a párbajnál a készítők arccal az arányokat? A másik pedig az, hogy hogyan fogja viselni Gigi a tényt, hogy miközben ő csak a táncos munkájával büszkélkedett a villában, idekint már az erotikus múltjáról beszélnek az emberek.

A(z) “Ki nyeri meg a Való Világot?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Alekosz

Exit mobile version