Magányosan halt meg az önpusztító életet élő Amy Winehouse

nlc | 2011. Július 24.
Szombat délután tragikusan fiatalon, mindössze 27 évesen elhunyt Amy Winehouse énekesnő. A zenészvilág megdöbbenve fogadta a hírt, de mindenki tudta, hogy Amy elveszett lélek, aki önpusztító életet élt.
Lakásában holtan találták Amy Winehouse énekesnőt. A Sky News ismeretlen forrásokra hivatkozva azt írja, hogy halálát túladagolás okozta, de ezt hivatalosan egyelőre nem erősítették meg. Azt mindenesetre már bejelentették, hogy az idegenkezűség kizárható. Az énekesnő lakásánál szombat óta rajongók emlékeznek mécsesekkel, virágokkal, a Twittert pedig elözönlötték az Amyről szóló üzenetek.
 
Az idén Magyarországon is majdnem fellépő énekesnőnek drog- és alkoholproblémái voltak. Júniusban sokadszor járta meg az elvonót, de ez is sikertelen kezelésnek bizonyult, így az összes nyárra tervezett előadását lemondták. „A rendőrséget a londoni mentőszolgálat hívta ki a Camden Square-i címre, pár perccel 16 óra előtt, szombaton, július 23-án, azután, hogy egy halott nőt jelentettek. A rendőrök egy 27 éves nő holttestét találták a házban…” – adta ki közleményben a londoni rendőrség. Szombat késő estére a Sky News, a Daily Mail és egyéb hírforrások már drogtúladagolásról beszéltek.
Winehouse londoni otthona
Winehouse londoni otthona

Amy számára az igazi világsikert a 2006-os Back to Black album hozta meg. Rehab című száma világszerte a slágerlisták első helyéig jutott, az albummal öt Grammy-díjat nyert. Winehouse 2007-ben ment férjhez Blake Fielder-Civilhez Miamiban, de két évvel később el is váltak, a férfit pedig még a válás előtt börtönbe dugták. Házasságukat megmérgezte a kokain- és heroinfüggőség, amely mindkettőjüket sújtotta. A pár a válás után rövid ideig újra összejött, sőt össze akartak házasodni Las Vegasban, de a második lagziból nem lett semmi.

Szakmai sikerei ellenére Amy botrányairól már 2008-ban cikkezni kezdett a sajtó. 2008 áprilisában az énekesnő egy mindössze tizenhat éves szomszédjával körbejárta a lakásához közeli kocsmákat, és a kamaszlánnyal a sárga földig itták magukat. Ezután azonnal bevonult egy rehabilitációs intézetbe, ahonnan júniusban szabadult, de visszatérő koncertjén csúfos kudarcot vallott, mert egyszerűen elment a hangja. Szintén ebben az évben augusztusban kifütyülték az angol V Fesztiválról, mert későn és „furcsa” állapotban lépett színpadra.

Amy Winehouse 2009-ben is folytatta az önpusztítást. Májusban az énekesnőt súlyos alkoholmérgezéssel vitték kórházba; az ügyet csak súlyosbította, hogy Amy a keresztlányára vigyázott, amikor nem tudta fékezni függősségét. Októberben elfogyott a pénze – anyagi gondokkal küzdött ugyan, de egészségi állapota a hírek szerint javulni kezdett. Felszedett magára pár kilót, és ritkábban látták részegen mászkálni London utcáin.

Tavaly azonban az énekesnő megállíthatatlan elindult a lejtőn. Már senkinek nem sikerült megfékeznie, sem a családjának, sem a menedzserének. 2010 júniusában májproblémái lettek, nagy valószínűség szerint a mértéktelen alkoholfogyasztás miatt.  Augusztusban egy jótékonysági rendezvényre volt hivatalos, amikor is zaklatta a vendégsereget, ezért kivezették az összejövetelről. Idén januárban önkívületi állapotban, meztelenül rohangált az utcán, ekkor már nem nézték tovább az önpusztítását és azonnal elvonókúrára vitték – újra. Winehouse  2011 tavaszától gyakorlatilag a rehabon élt, és sokan várták nyári visszatérését. Márciusban bejelentették, hogy fellép az idei Sziget fesztiválon, de ezt júniusban lemondták, miután Szerbiában minősíthetetlen koncertet adott a klinikáról frissen távozott Amy.

Winehouse függőségének áldozata lett, sokan sokféleképpen próbáltak meg segíteni a tehetséges énekesnőn, de ő feladta a harcot. Huszonhét évesen, tragikusan fiatalon, magányosan halt meg.

Exit mobile version