Lejáratták, elzavarták Janicsák Vecát

nlc | 2011. Augusztus 08.
Megalázta Janicsák Vecát a Republic menedzsere, amikor egész egyszerűen lezavarta őt a színpadról soltvadkerti koncertjén - írja a Bors.
Lejáratták, elzavarták Janicsiák Vecát

Sok száz néző figyelte Janicsák Vecát és zenekarát, amint a 2011-es Soltvadkerti Sörfesztiválon játszották legsikeresebb dalaikat. Kicsivel később kezdték a koncertet, mint ahogy meg volt hirdetve, mert az előttük lévő produkció elhúzódott – írta meg a Bors.

Ám a húszperces csúszásnak végül Janicsák Veca itta meg a levét. 

Amikor arra készültek, hogy az utolsó két dallal lezárják a koncertet, megjelent Vecáék mellett a színpadon a soron következő együttes, azaz a Republic menedzsere, A. Miklós. A férfi közölte velük, hogy nekik egy órára van szükségük, hogy a zenekar be tudjon állni, és felszólította őket, hogy hagyják el a színpadot. A Vecáért rajongó közönség érthető módon nem örült a dolognak, ki is fejezte nemtetszését.

– Természetesen nem esett jól az egész, azt sajnáltam legfőképpen, hogy a közönségnek nem játszhattunk annyit, amennyit ígértünk. Ráadásul elég lenéző stílusban küldtek le minket, de elengedtem a fülem mellett, és a Most múlik pontosant még azért eljátszottuk a közönség kedvéért. Nem vagyok húsz éve a zeneiparban, de azért megérdemeltünk volna annyit, hogy eljátszhassunk még két dalt – nyilatkozta a Borsnak Janicsák Veca.

 

Meg kell operálni Vecát

 

Exit mobile version