Kevés olyan énekes van, akire annyiszor mondták azt, hogy a saját neméhez vonzódik, mint SP. A fiatal énekes azt mondja, hogy mindez őt nem zavarja, hiszen már megszokta. Olyannyira lazán kezeli a pletykákat, hogy szinte fricskaként éppen egy meleg fiút játszik Árpa Attila új filmjében, az Argo2-ben.
Amellett, hogy jót szórakozik az egészen, SP azért kijelentette, hogy a lányokat szereti.
„Azért nincs barátnőm, mert még nem találtam meg az igazit. De értsék már meg, nem vagyok meleg. Nem tudom, miért akasztották ezt rám, de nem is érdekel” – mondta el SP, akit legutóbb Iszak Eszterrel is összehoztak.