VV Shadit is a börtön edzette meg

nlc | 2011. Október 15.
Mindössze kilencéves volt, amikor édesapját rácsok mögé zárták, és ő lett a családfenntartó.
VV Shadit a börtön edzette meg

Miután VV Shadi édesapját lecsukták, a fiú édesanyja úgy döntött, erős nő lesz, és egyedül folytatja tovább az életét. „Shadi magára vállalta a férfi szerepét, pedig még olyan kicsi volt. Én is dolgoztam természetesen, de ő valamiért úgy érezte, segítenie kell nekem. Mindennap iskola után egy bevásárlókocsival járta a környéket, újságokat, papírokat gyűjtött, amit utána bevitt a MÉH-be, ahol nagyjából ezer forintot kapott. Soha nem költötte el magára, mint más korabeli gyerekek, hanem hazaadta nekem. Nemegyszer előfordult, hogy abból a pénzből főztem vacsorát” – mesélte a Blikknek az édesanya. Shadi tehát korán felnőtt, hiszen rajta kívül még egy öccse is volt, akit édesanyjuknak el kellett tartani. A fiú és édesapja kapcsolata azóta rendeződött, bár a férfi a szabadulása után hazaköltözött Jordániába. A vasárnap esti kiválasztáson egyébként Csabi mellett a visszafogott Shadi is nagyon esélyes arra, hogy ő kapja a legtöbb jelet.

Exit mobile version