Dzsudzsák tényleg magánrepülőt bérelt Zimánynak?

nlc | 2011. Október 20.
Dzsudzsák már többször próbált szakítani, mert megunta a problémákat – számolt be a Bors.

A bulvárlap információi szerint a Dzsudzsák Balázs és Zimány Linda kapcsolata már régóta nem volt az igazi, és inkább csak a külvilágnak szólt. A gondok akkor kezdődtek, amikor Balázs az Anzsi Mahacskalához igazolt, és Eindhovenből Moszkvába utazott. A lap úgy tudja, hogy a focista már korábban is megpróbált szakítani, mert megunta a problémákat, de végül mindig adott egy újabb és újabb esélyt a folytatásra. Ám a mostani elhatározás véglegesnek tűnik. A gondokat jelentő távolságot a pár gyakran úgy igyekezett áthidalni, hogy Balázs magánrepülőt bérelt Lindának, hogy minél hamarabb együtt lehessenek, ám egy idő után már ez sem jelentett megoldást – írja a Bors.
Dzsudzsák a finnek elleni Eb-selejtező előtt éjszakába nyúló vitát folytatott a modellel, de már nem sikerült megmenteni a kapcsolatukat. Mindezt azonban cáfolja Zimány nyilatkozata, amit tegnap a Csak csajokban hallhattunk. Ott a modell elmondta, valóban vannak problémáik, de nem szakítottak, csak kicsit pihentetik ez a távkapcsolatot.

 

Exit mobile version