Nagy Feró: Megijedt a haláltól

nlc | 2012. Január 08.
Mindössze a röntgenfelvétel meghibásodása miatt látszott a mellkasánál egy folt, Feró azonban bevallotta: megijedt attól, hogy meg kell halnia.

Hiába 66 éves, ő lélekben még mindig csak negyvenötnek érzi magát. Az elmúlt hetekben mégis megtanulta: nem szabadul túlhajszolnia magát. „Megröntgeneztek, és találtak egy foltot egy olyan helyen, ahol nem kellene lennie. Na, akkor bevittek a kórházba. Megijedtem, na! Mentőautó, infúzió, infarktusgyanú – ijesztő dolgok ezek. Arra gondoltam, nehogy meghaljak már! Persze a család is aggódott, amikor kiderült, hogy kórházban kell maradnom” – mesélte Feró a Blikknek adott interjújában. A foltról ráadásul csak másnap derült ki, hogy nincs is ott, Ferónak így akadt ideje elgondolkodni az életén. „Nem dohányzom, az iszogatást is visszafogom, bár a múltkori koncerten azért bedobtam két piát. Egyet a buli elején, egyet meg a végén, ahogyan kell. Az étrendre nem figyelek olyan nagyon, azt eszem, ami jólesik. A múltkor körömpörköltet kértem a feleségemtől, most pedig én főztem egy kis minestrone levest, jó sok zöldséggel. Viszont sokat sportolok, hetente kétszer járok focizni, minden évben elmegyünk síelni is. Talán ettől ketyeg olyan szépen a szívem.”

 

 

Exit mobile version