Tragédiák hajszolták VV Esztert a villába

nlc | 2012. Január 24.
A luxusbörtön jogásza egyszerre vesztett el két szeretett férfit – írja a Bors.
Tragédiák hajszolták VV Esztert a villába

Súlyos traumákon esett át VV Eszter, mielőtt beköltözött volna a villába. Elvesztette azt a két férfit, akit a legjobban szeretett: az édesapját és élete szerelmét. „Eszter imádta az édesapját, nagyon szoros kötelék volt köztük. Rengeteg időt töltöttek együtt” – árulta el Eszter édesanyja. A sportos, egészséges életet élő férfi szervezetét azonban egy ritka vérbetegség gyűrte le váratlanul. „Mindkettőnket megtört a férjem elvesztése, bár nagyon erős lány, Eszter sokáig nem találta a helyét” – tette hozzá Ágnes asszony. A lánya idővel a kedvesétől is elhidegült, ez pedig ugyancsak megviselte. Eszter ugyanis megunta, hogy párját jobban érdekelte a pénz utáni hajsza, s inkább szakított vele. „Az elmúlt viszontagságos időszak után számára a villalét egy jó kis személyiségfejlesztő kikapcsolódás” – állítja Eszter anyukája, aki a napokban igencsak aggódott a lányáért.

Ágnes asszony egyébként már azt is tudja, hogy kit fog kivinni a lánya párbajra. Szerinte a lányok vannak veszélyben a villában, úgy gondolja, hogy a gazdag mecénást kereső Eszternek Kinga és Vera közül kellene választania. „Elképzelhető, hogy ezúttal is meglepetést szerez majd mindenkinek. Az azonban biztos, hogy a csajok érzik, esélyesek a kihívott szerepére” – osztotta meg a számítgatásait a Blikkel.

Exit mobile version