Itt rejtegeti Demit volt férje

nlc | 2012. Március 04.
Miután kiengedték a kórházból, Demi Moore-nak nyoma veszett. Kiderült, ahelyett, hogy visszament volna Los Angelesbe, a Karib-szigeteken próbálja kipihenni az elmúlt időszakot.
Itt rejtegeti Demit volt férje

A Karib-szigeteken, közel volt férje, Bruce Willis villájához bujkál a nyilvánosság elől Demi Moore, akit napokkal ezelőtt engedtek ki a kórházból. „A hely mintegy 550 mérföldre van Miamitól. Demi pihenget, és úgy látták, hogy személyes védelmet is kért maga mellé, hogy ne zavarhassák” – mondta egy szemtanú. Egyes információk szerint Demi nem szeretett volna visszamenni hűtlen férjével közös lakásukba, így viszont volt férje mellé költözött. „Egyáltalán nincs még jól, csak nagyon kevés emberrel hajlandó szóba állni” – mondta egy ismerőse. Ashton Kutcher Demi Moore összeomlásáról még egyáltalán nem beszélt, de egy forrás szerint találkozott megcsalt feleségével. „Nem jöttek össze újra, de járt benn Deminél a kórházban. Elment, mert tudta, hogy ez fontos lányainak” – mondta Ashton ismerőse, Demi Moore Bruce Willistől született lányaira célozva, akikkel a színész a történtek óta is jó kapcsolatot ápol. Rumer, aki ott volt akkor is, amikor anyja a mentőket hívta, természetesen járt benn Deminél a kórházban, de a két kisebb, Scout és Tallulah nem látogatta meg.

 

 

 

Itt pihen Demi Moore

 

Exit mobile version