Összetörték Berki Krisztián kocsiját

nlc | 2012. Július 20.
Meggyűlt a baja egy autóvezetővel a Megyeri hídon. Egymillió forintos kár keletkezett az egykori Fradi-vezér kocsijában. A tavalyi a motorosütközési ügye végére azonban pont kerülhet – írja a Bors.
Összetörték Berki Krisztián kocsiját

Fél nap alatt kétszer volt jelenése a rendőrségen Berki Krisztiánnak. Az egyik ügyben gyanúsítottként, a másikban pedig áldozatként hallgatták ki. A rádiózásba is belekóstolt üzletember éppen a váci stadionba sietett egy barátjával, amikor a Megyeri hídon egy autós beleszaladt a kocsijába, majd továbbhajtott. A volt Fradi-vezér – akinek a járgányában milliós kár keletkezett – lefotózta a támadóját, és átadta a váci rendőröknek. Időközben a tavaly novemberi motorosütközési ügye miatt is meghallgatták Berkit a rendőrök. Ám ez a rendőrségi ügye véget is érhet, a csütörtöki meghallgatáson ugyanis mindkét fél jelezte: megegyeznek egymás közt.

Exit mobile version