Görög Zita már nem randizik Rakonczai Imrével

nlc | 2012. Szeptember 10.
A gyermekeit egyedül nevelő modell állítja, nem volt elég idejük egymásra a zenésszel – írja a Blikk.

Gyermekei apjával való szakítás után Görög Zita az egykori V. I. P. zenekar tagjával, Rakonczai Imrével kezdett randevúzgatni. Ám még szinte el sem kezdődött, máris véget ért a kapcsolatuk. Rakonczai a múlt héten már egyedül születésnapozott. Mint a 32 éves modell-műsorvezető elmondta, nem is volt szakítás, csupán lezárása néhány kellemes randinak. „Egyikünkben sem alakult ki érzelmi kötődés az alatt a pár hét alatt, amíg találkozgattunk” – hangsúlyozta Görög Zita, akinek annyi elfoglaltsága van, hogy a sok tennivaló közben alig jut ideje egy kapcsolat kiteljesedésére. Divatbemutatókat szervez, rendezvények háziasszonya, dolgozik egy tehetségkutató iskolában, sőt hamarosan az év magyar termékének lesz az arca.

 

Exit mobile version