Exmegasztáros az X-Faktorban

nlc | 2012. Szeptember 20.
Az X-Faktor szombati válogatóján feltűnt Antal Tímea már igazi "veteránnak" számít a tehetségkutató versenyzésekben. A két Megasztárban is szárnypróbálgató fiatal énekesnő most az RTL Klub műsorában akar bizonyítani – írja a Blikk.

Az erdélyi Bánffyhunyadról származó 19 éves lány nemcsak Romániában, hanem Magyarországon is kipróbálta már magát, méghozzá többször is. Idehaza a Megasztár 4. és 5. szériában mutatta meg tehetségét, ám mindkét esetben a középdöntőben búcsúzott. Erdélyben A lélek csillaga elnevezésű tehetségkutatóban próbált szerencsét kétszer is, amelyet második alkalommal meg is nyert. Magyarországon pedig a dömsödi Europop fesztiválon vett részt szintén kétszer, amelyben ugyanúgy másodjára lett sikeres. Ezúttal pedig az RTL Klub tehetségkutató műsora révén szeretne befutni, akárcsak Zámbó Jimmy fia. „Szerencsét próbáltam a Megasztárban, de nem értem el vele azt, amit szerettem volna. Remélem, hogy az X-Faktorban megmutathatom, mire vagyok képes, és minél jobban ki tudok bontakozni. (…) Bízom benne, hogy valóra tudom váltani az álmaim az X-Faktorban” – hangsúlyozta a fiatal énekesnő, aki úgy érzi, az énektudása és a technikája is sokat fejlődött az elmúlt két évben.

                   Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

 

Exit mobile version