Király Viktor meg van elégedve magával

nlc | 2013. Január 06.
Szabó Zsófi nem fogadkozik idén, mert már tavaly életmódot váltott, Király Viktor szintén nem tett újévi fogadalmat, mert elégedett magával, Fluor pedig nem akar túlgondolt lenni 2013-ban.

A celebek közül is sokan tettek újévi fogadalmakat, a Fásy család például azt fogadta meg, hogy idén is ugyanolyan boldog lesz, mint tavaly, Radics Gigi pedig azt, hogy végre megtanul rendesen angolul. Szabó Zsófi és Király Viktor viszont hanyagolták a fogadkozást. Előbbi azért, mert már 2012-ben életmódot váltott, Király Viktor pedig azért, mert teljesen elégedett magával és a környezetével. Fluor Tomi ennél kicsit önkritikusabbnak bizonyult, szerinte ugyanis az utóbbi időben gyakran volt „túlgondolt”. Ezen változtatni szeretne, mostantól legfeljebb átgondolt akar lenni, „túlgondolt” viszont nem, úgyhogy ennek örömére meg is csináltatta első tetoválását.

Exit mobile version