Reggel és este is gyógyszereket szed VV Éva

nlc | 2013. Január 19.
VV Évát elmondása szerint üldözi a sajtó, a média akarja tönkretenni, és ezért szed gyógyszereket...

A napokban egy véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon és kamera okozott fejtörést VV Évának, aki egy rádióadás szünetében arról beszélt, hogy megerőszakolták… Mégis úgy érzi, nem ő önmaga legnagyobb ellensége, hanem a média, a sajtó, az újságírók. Egy hetilapnak Éva úgy nyilatkozott, hogy próbálja megnyugtatni magát, reggel és este gyógyszereket szed, mert súlyos pánikbeteg, és pszichiáterhez is jár. Azt is vallja, hogy csakis akkor iszik alkoholt, ha buli van, de semmivel sem többet, mint mások.

Éva azt is sérelmezi, hogy azt írták róla, késsel kergette meg lakótársát, pedig szerinte nem így történt. „Fél liter rozé volt bennem, ez tény, de nem voltam  begyógyszerezve, nem volt randalírozás, és kés sem… Valóban kijött a rendőrség és a mentők, de én olyan jól voltam, hogy még a mentőben is cigiztem…” – olvasható a lapban.

Exit mobile version