Ezért áll a csőd szélén Bíró Ica

nlc | 2013. Február 09.
Bíró Ica nem cáfolja a tegnap megjelent híreket, miszerint árulni kénytelen fitneszklubját. Azt is elmondta, milyen megoldásokban gondolkozik, illetve mi a csődközeli helyzetnek az oka.
Ezért áll a csőd szélén Bíró Ica

„Amikor bejött a világválság, és felemelte a bank duplájára vagy még többre a havi törlesztést, az egy feneketlen kút lett számomra” – nyilatkozta Bíró Ica a hír kapcsán, miszerint csődbe ment és eladni kénytelen stúdióját.
Mint kiderült, a korábbi híreknél magasabb összegért árulja a fitneszklubot, pontos árat viszont nem kívánt megnevezni, hiszen úgy véli, ezzel üzleti érdekeket sértene.
A fitneszlady egyébként az eladás mellett kiadásban is gondolkozik, de elsősorban befektetőt keres, akivel visszaállíthatná és feltámaszthatná a hely régi imázsát, illetve akár még felül is múlhatná korábbi elképzeléseit és koncepcióját. Leginkább olyan spirituális és megújulási központban gondolkozik, melyet professzionális társakkal kivitelezne.
A fő problémát jelenleg az jelenti, hogy a stúdiót svájcifrank-alapú hitelből alakította ki. „Amire eredetileg szerződtem, az vállalható és kifizethető. Amivé vált mostanra, azt képtelenség kitermelni, képtelenség kifizetni. De van megoldás” – mondta a kialakult helyzetről Bíró Ica, aki nyitott a megoldásokra és bizakodó a jövőt tekintve.

Exit mobile version