Közös lányon osztozik Vastag Csaba és Vastag Tomi

nlc | 2013. Február 09.
Vastag Tomi bátyjával osztozik barátnőjén, Tomi párja ugyanis nem más, mint Vastag Csaba táncpartnere a Szombat esti láz című műsorban.

„Most már sokkal több, mint másfél éve vagyunk együtt örömben és boldogságban” – mondja Vastag Tomi barátnőjéről, Tündéről, akivel a hosszas próbafolyamatok után utazott el pihenni egy hosszú hétvégére. Tomi elmondta, úgy érzi, ez az év eddig élete legjobb éve, hiszen színpadi főszerepében Frank Sinatra bőrébe bújhatott, bár a felkészülés nagyon igénybe vette. A dalok tanulása mellett több kilótól is meg kellett szabadulnia, amit rendszeres karateedzésekkel valósított meg. Tünde egyébként különleges helyzetben van a két testvér között, hiszen amellett, hogy Tomi barátnője, egyben Csaba partnerévé is vált, már ami a Szombat esti láz című műsort illeti. A lány ugyanis nem más, mint az idősebbik Vastag testvér táncpartnere és egyben felkészítője, így a műsorra való felkészülés közelebb is hozta őket egymáshoz, jó barátokká váltak.

 

Exit mobile version