Máris színpadra áll Liptaiék lánya

nlc | 2013. Március 24.
Nem sokat vár Liptai Claudia és Gesztesi Károly lánya, hogy szülei nyomdokaiba lépjen: egy tánc erejéig máris kipróbálhatja, milyen reflektorfényben szerepelni.

Először fog színpadon szerepelni Liptai Claudia és Gesztesi Károly lánya, méghozzá rögtön szüleivel próbálhatja ki magát. Bár Gesztesi Károly párja visszalépett a Nagy Duett mai adásától, Gesztesi mégis fellép majd: a műsor elején adja elő az Egyedül nem megy című számot, írja a Blikk. Egy másik produkcióban pedig nem más fog háttértáncosként közreműködni, mint Liptai Claudiával közös kislánya.
Pankát személyesen kérte fel a producer arra, hogy szerepeljen a műsorban, a szülők pedig lelkesen és izgatottan várják a szereplést.  „Odamentem hozzá, és beszélgettünk, akkor kérdeztem meg tőle, hogy lenne-e kedve egyszer szerepelni a műsorban. Így született meg ez a ma esti produkció, ahol Cseke Katinka és Kökény Attila mögött lép fel a kis csipet-csapat, köztük Panka is a Cotton Eye Joe című slágerre” – meséli a producer. Azt még nem tudni, követni fogja-e szülei pályáját Panka, de az biztos, hogy élete első fellépésén szüleivel közös színpadon próbálhatja ki magát.

 

Exit mobile version