Ez volt Cipő utolsó kívánsága

nlc | 2013. Március 26.
Titokban hajtották végre az énekes végakaratát. A szokatlan szertartáson, amelyen a szovjet himnusz is felcsendült, csak a szűk család és a baráti kör vehetett részt – írja a Blikk.
Ez volt Cipő utolsó kívánsága

Kétszer búcsúztatták el a március 11-én elhunyt Cipőt, így teljesítve végakaratát. Hiába kísérte ugyanis többezres tömeg a végső nyughelyére megindító ceremónia keretében, a Republic frontembere nem így akart búcsúzni. Mint a bulvárlap megtudta, az énekes pontosan megtervezte a saját temetését. Ezért, miután a gyászoló tömeg szétszéledt, a szerettei este visszamentek a sírhoz, és megtartották a ceremóniát, teljesítve az énekes utolsó kívánságát. Gyertyát gyújtottak, és lejátszották a volt szovjet himnuszt, az énekes ugyanis 15 éves koráig szovjet állampolgár volt. A bulvárlap úgy tudja, Cipő élete utolsó időszakában folyamatosan arról beszélt, hogy kommunista hangulatú temetést szeretne magának. Azt kérte, ne vegyen részt egyházi személy a ceremóniáján, mivel erősen ateista ember volt, ráadásul kommunistának vallotta magát, ami azt jelentette nála: ha neki is vannak javai, akkor másnak is legyenek.

Exit mobile version