Erdélyi Mónika elégedett magával

nlc | 2013. Április 01.
Erdélyi Mónika elégedett magával, Dopeman pedig hiányolja a gázsit a zsebéből – a színfalak mögött a kiesett versenyzők szólaltak meg a Nagy Duett döntője alatt.
Erdélyi Mónika elégedett magával

Erdélyi Mónika nem érti, miért mondták, hogy a hangjával büntetni lehet, szerinte ugyanis teljesen jól énekel. „Nekem nagyon tetszik a hangom, én magammal elégedett vagyok, most is próbáltam a fürdőkádban” – mondta nevetve a Nagy Duett döntőjének kulisszái mögött. A korábban kiesett versenyzők végigizgulták a még versenyben lévő produkciókat.
Zsidró Tamás már kritikusabb a teljesítményével, eddig egy vendége kérte csak, hogy énekeljen, de inkább csak dudorászott neki, ahogy mondta, azért, nehogy kiszaladjon a többi vendég a szalonból. A kiesett versenyzők nagy része diplomatikus voltak, amikor arról kérdezték őket, kinek drukkolnak.
Dopeman
viszont nem sokat kertelt: „Nekem kellett volna megnyerni, nagyon hiányzik a gázsi a zsebemből, úgyhogy szavazzatok rám, és küldjetek sms-t” – válaszolta kaján mosollyal.

Exit mobile version