Beperelné a köztévét Szebeni István

nlc | 2013. Május 28.
Pert tervez Szebeni István az MTVA ellen. A híradós ugyanis nem nyugszik bele, hogy kirúgták a közmédiából. Egyes hírek szerint Dömsödi Gábor szúrta ki a tévés hibáját, és tette közzé a neten.

Az elsők egyike volt Dömsödi Gábor, aki láthatta és a közösségi portálon közre is adta azt az esetet, amikor Szebeni István a köztévé Híradójában bakizott, majd káromkodott – írja a Bors. Dömsödi nyilvános bejegyzését tucatnyian megosztották, a sorok azonban a hírportálra is felkerültek, szinte szóról szóra. „Nem tudom, hogy ki és miért hivatkozott arra, hogy olvasói levél volt. (…) Részemről egy szakmai véleményről volt szó” – magyarázta Dömsödi. Szebeni ügyéből azonban könnyen per lehet, a volt híradós ugyanis – akire hamarosan új munka várhat – beperli a köztévét, ha 30 napon belül nem állítják vissza a munkaszerződését. „Az elbocsátás jogszerűsége erősen megkérdőjelezhető. (…) A per az egyetlen útja, hogy elégtételt szerezzünk” – jelentette ki Szebeni ügyvédje, dr. Mester Csaba. A bulvárlap úgy értesült, akár 20 millió forintért is folyhat a harc.

 

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version