Szabó Zsófi csak nevet a rosszindulatú megjegyzéseken

Z.A. | 2013. Június 19.
A Jóban Rosszban színésznőjét nem érdeklik a rosszindulatú megjegyzések, amiket egyre izmosabb karjai miatt kap. Büszkén vállalja, hogy sikerült kitartania életmódváltó elhatározása mellett.

„Ez nem sikerült Zsófi!” – ezzel a címmel jelent meg ma az egyik napilapban az az írás, amely azt taglalja, hogy bár Szabó Zsófi 10 kilótól próbált megszabadulni, amikor elkezdett edzeni, ez mégsem sikerült neki. Az író szerint ugyanis nemhogy fogyott volna, csak vaskosabb lett a kórházsorozat Betty Tanakisa. Zsófi, aki nemrégiben csábító nőként pózolt egy fotós kamerája előtt, közösségi oldalán kérte ki magának a leírtakat, ahol azt is kifejtette, mennyi munkát fektetett abba, hogy teltebb nőből kisportolt, izmos nővé váljon.


„Zsófi ez nem sikerült – írja egy napilap. – Aki pedig ezt írta, életében nem sportolt annyit, mint én, és aki fel sem fogja, mit jelent nekem a mindennapi edzés, a motiváció, amit másoknak nyújtok, az, amikor sikerül nagyobb súllyal guggolnom, és az az érzés, amit egy maratonon érzek. Semmi gond! Csak nevetek ! A rosszindulatú embereknek üzenném: Nektek soha nem is fog sikerülni! Csináljátok utánam!”
– adta ki magából indulatait a színésznő, aki legutóbb a Comet-gálán mutatta meg idomait egy sokat sejtető ruhában.

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version