Így menekült Athénból VV Éva

nlc | 2013. Július 05.
Szerencsésen hazatért az egykori villalakó, aki azt állította, hogy egy szépségversenyen prostituáltként akarták dolgoztatni. Kölcsönből utazott haza.
Így menekült Athénból VV Éva

Hazatért Athénból VV Éva, aki úgy érzi, rémálom volt számára az elmúlt hét – írja a Blikk. Elmondása szerint az első napokban mást sem kellett tennie, mint a szépségversenyen induló lányokkal bulizni vacsorázni, fotózkodni. Állítása szerint: a szervező azonban arra akarta rávenni, hogy pénzért feküdjön le ismeretlen férfiakkal, a botrányos életű valóságshow-sztár azonban ebbe nem ment bele, viszont így a hazajövetelre sem volt elég pénze. Mint mondja, az egyik versenyzőtársának sírta el a bánatát, ő adott neki 20 eurót, illetve a főszervezőtől még szerzett százat, hogy hazarepülhessen. „Most végre hazaértem, de nem tudom, mi lesz ezután, mihez kezdhetnék azzal, hogy prostitúcióra akartak kényszeríteni Athénban” – jegyezte meg.

Elindult a Nők Lapja Café Nyár oldala! Befőttek, grillételek, strandtrendek, úti tippek… Gyere, és nyaraljunk együtt!

 

Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version