Tízmilliót kellett fizetnie Schobert Norbinak

nlc | 2013. Július 28.
Milliókat kellett fizetnie Schobert Norbinak, hogy megkapja a titkos receptet, amire vágyott.

“A gyermekkoromat idézi az ízvilága, és még egészséges is, nem kétséges, hogy megérte ennyit áldozni rá. A gyerekeim is imádják, ráadásul kettő már úgy eltelíti az embert, hogy fél napig nem lesz éhes tőle” – áradozott az állítólagos jogdíjvitába keveredő Norbi arról a kakaós csigáról, melyért komoly összeget fizetett. A fitneszguru ugyanis annyira szerette volna magáénak tudni két péksütemény, vagyis az említett kakaós csiga és egy zsemle titkos összetevőit, hogy luxusautójától kellett megválnia a recept kedvéért. Az összeget egy német családi vállalkozásnak fizette, miután több héten át tesztelte az ő receptjeiket, és biztos lett abban, hogy megéri a beruházás, derül ki a Blikkből. Autóját nagyon szerette ugyan, de nem akarta vállalkozásának kiadásait növelni, ezért döntött inkább úgy, hogy privát költségeit csökkenti, és így jut hozzá a befektetésnek szánt recepthez.

 

Exit mobile version