A Sugarloafot hideg zuhanyként érte Dér Heni távozása

Z.A. | 2013. Augusztus 12.
Néhány nappal ezelőtt hivatalos közleményben jelentette be Dér Heni, hogy kilenc együtt töltött év után kiszáll a Sugarloaf zenekarból, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson. Bár Heni állította, hogy a fiúk sejtették, mire készül, a zenekar ma kiadott sajtóközleménye ennek tökéletesen ellentmond.
Ellentmondás! A Sugarloafot hidegzuhanyként érte Dér Heni távozása

Néhány hónapja kezdte építeni szólókarrierjét a Megasztárban feltűnt énekesnő, aki még külsejét is gyökeresen megváltoztatta a siker érdekében. Bár akkor többször is elmondta, hogy az új projekt nem lesz hatással zenekarára, most már tudjuk, ez másképp alakult. Pénteken Heni ugyanis bejelentette, kiszáll a Sugarloafból. A fiatal énekesnő ma reggel a Mokkában beszélt a történtekről. „Nem volt hirtelen döntés. Ez régóta egy dilemma volt bennem, már éreztem, hogy egyre jobban szorít az a sok-sok feladat, ami miatt döntés elé kerültem. Nehéz volt döntenem, de a többiek sejtették, hogy ez lesz. Nem személyes oka volt a döntésemnek, köszönöm nekik a kilenc évet. Nekem sem könnyű. Nem szeretnék veszekedni, minél csendesebben és szebben szeretnék elválni” – mondta szomorúan Heni Kárász Robinak, aki szintén értetlenül fogadta a hírt, mert néhány napja még a lehető legnagyobb rendben léptek fel az általa szervezett fesztiválon. A Sugarloaf ma kiadott közleménye azonban ennek teljesen ellentmond.

 

A Sugarloaf válasza énekesük döntésére:

A Sugarloaf zenekar életében lezárult egy korszak. A csapat énekesnője, Dér Heni úgy döntött, hogy kilencévnyi közös munka után szólókarrierjére kíván koncentrálni. Zenésztársait hideg zuhanyként érte Heni váratlan bejelentése, hiszen eddig sem korlátozták őt egyéb irányú szerepléseiben, még ha ezzel időnként szakmailag nem is értettek egyet. A fiúk azért sem értik az énekesnő döntését, hiszen a zenekar jövőbeni programja tervezésének ő is aktív részese volt: a csapat megújult színpadi show-val és számtalan meglepetéssel készült a rajongóknak őszi turnéjukra. A Sugarloaf nem kívánja kommentálni énekesnőjük lépését, hiszen a saját életéről, karrierjéről mindenkinek joga van dönteni. Azt viszont mindennél fontosabbnak tartják, hogy az idén 18 éves zenekarnak továbbra is a rajongótábor az első, ezért a csapat mindent elkövet azért, hogy megtalálja a legjobb megoldást, amellyel továbbra is a maximumot tudja nyújtani a közönségnek.

 
Kövess minket a Twitteren is!

Exit mobile version