Sztárok

9 év után búcsúzik Dér Heni

A Megasztár énekesnője 9 év után döntött úgy, hogy kilép a Sugarloaf bandából.

9 év után búcsúzik Dér HeniA Megasztár után került a sikeres magyar együttes élére Dér Heni. „Csodálatos kilenc évet töltöttem az idén 18 éves együttessel, sokat köszönhetek a csapatnak, akik felkaroltak a kereskedelmi csatornán futó tehetségkutató műsor után” – mondta az énekesnő, aki immár szólóban folytatja pályáját. „Nemrég elkészült vadonatúj dalom, a Turn It Up, amiről szerencsére rengeteg kedvező visszajelzést kaptam, és a bemutatkozás olyan sikereket hozott az életemben, amelyre csak titkon vágytam. A jó fogadtatás egyben fájdalmas elhatározás elé is állított, nehéz döntést kellett meghoznom, hogy maradok-e a zenekarban, vagy adok egy esélyt a saját szólókarrieremnek, amelyre mindig is vágytam.”

Dér Heni előtt Erika volt a Sugarloaf énekesnője, akiről évekig nem hallottunk semmit. Egészen 2011-ig, amikor is jelentkezett a Megasztárba, ám nem jutott be a középdöntőbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top