Feróék fizetés nélkül távoztak

nlc | 2013. Szeptember 04.
Rendőrségi ügy lett Nagy Feróék szeleburdiságából

 

A(z) “Neked hiányozni fog az X-faktorból Nagy Feró?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem igazán!

A benzinkutas feljelentette a Beatricét, miután ők elfelejtették kifizetni a tankolásukat és a fogyasztásukat is – írja a Bors. „Épp egy fellépésre igyekeztünk, amikor felvettük a basszusgitárosunkat, aki Hatvanban lakik. A kerekharaszti benzinkúton tankoltunk, kávéztunk és haraptunk valamit. Aztán siettünk a következő fellépésre, és elfelejtettünk fizetni” – mesélte Nagy Feró. A számlát hiába rendezték, a feljelentést nem vonták vissza, így még a zenekar menedzserét, Nagy Botondot is behívták kihallgatásra. „Egész nyáron rengeteg koncertet adott a Beatrice, rohantunk egyik városból a másikba, így fordulhatott elő, hogy egész egyszerűen kiment a fejünkből a fizetés… engem igencsak meglepett, hogy mivel szabálysértésnek minősültek a történtek, nekem is vallomást kellett tennem. Sajnáltam szegény rendőrt, hogy egy ilyen nem létező ügy miatt féloldalas esszét kellett írnia” – mondta Feró fia.

 

Titkod van, amit nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Exit mobile version