28 éves tanár úr tarolt az első X-Faktorban

B.E. | 2013. Szeptember 08.
Soha nem volt még ekkora tömeg az X-Faktor kulisszái mögött. Egy egész osztály szurkolt a 28 éves Török Béla tanár úrnak az X-Faktor első adásában szombaton.
X-Faktor: Furcsa helyzetbe került Szikora Robi-fotó

Egy Michael Jackson-számot énekelt sapkában, fejkendőben Török Béla, miközben a backstage-ből az egész osztálya és a kedvese is drukkolt neki. „Bármennyire is furcsa, szeretek tanár lenni. Igazi hivatásomnak érzem a tanári pályát. Bár először, bevallom, csak a szünetek motiváltak, hiszen van téli és nyári is” – jegyezte meg viccesen a 28 éves tanár, aki aztán komolyra fordította a szót. „Sokan kérdezik, miért lesz valaki tanár. Én egyszerűen úgy éreztem, hogy ezen a pályán van a helyem. A főiskolán ezt meg is erősítették bennem, tudtam, hogy jó helyen vagyok. Hogy jött ebbe a zene? Nos, még szinte kisgyerek voltam, mikor egy fülhallgatós kép készült rólam. Mindig is az életem része volt, zongorázni és gitározni is megtanultam, énekelni pedig mindig is szerettem. Persze a tanári pályámat nem adom fel, együtt szeretném a kettőt vinni. Hétköznap a tanítás, hétvégén a zene lenne a középpontban” – folytatta titokzatosan az X-Faktor versenyzője, akit  az egész osztálya elkísért a meghallgatásra.


„Fantasztikus érzés volt, hogy egy emberként drukkoltak nekem. Ez egy plusz löketet adott az egésznek. Ráadásul külön megmosolyogtató volt, hogy a mentorok összes kérdésére válaszoltak és erősítették a továbbjutásom.”

Exit mobile version