Nyitott kapcsolatban él Krasznai Tünde

nlc | 2013. Október 28.
Szabadságra vágyik Krasznai Tünde, ezért nyitott kapcsolatban él.

Úgy szakított párjával Krasznai Tünde, hogy ki sem mondták, hogy vége. Tünde párja már négy hónapja Angliába utazott, lezárva ezzel kapcsolatukat, mégsem tudták teljesen elengedni egymást – írja a Blikk. “Ez így jelen pillanatban egy távkapcsolat. Együtt éltünk két évig, és utána mentem ki Londonba – mesélte Krasznai Tünde barátja. – Se veled, se nélküled kapcsolat a miénk. Pontosabban úgy fogalmazhatnám meg, nyitott kapcsolatban élünk.”

“Egyetlenegy éjszakára jött most vissza Angliából, kevés időnk jutott egymásra. De annak minden percét kihasználtuk, elkísért a közös táncpróbánkra is, ami nagyon feltöltött, könnyebben ment az egész hetem így, jobban sikerült a felkészülés a produkciómra – mondta Tünde. – Nincs arra szó, milyen nehéz nekem ezt megélni, ezt nem lehet kifejezni szavakkal… Mégis nagyon jó így, mert nem kell semmi másra koncentrálnom, csak a dolgomra, és teljes energiámmal magamra figyelhetek… Meglátásom szerint ugyanis a szerelem – bár szinte szárnyalok benne – ketrec és börtön is számomra. És nekem szükségem van arra, hogy ne éljek kalitkában, kell a szabadság” – folytatta.

Nyitott kapcsolatban él Krasznai Tünde

Szabadságra vágyik Krasznai Tünde, ezért nyitott kapcsolatban él.

 

Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!  

Exit mobile version