Ő Muri Enikő új szerelme

nlc | 2013. November 28.
Véget vetett a pletykáknak Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté, nyíltan is vállalták, hogy egy pár alkotnak.

A Budapesti Operettszínház művészeiről már nyáron felreppentek a hírek, hogy egy párt alkotnak, de akkor még nem ismerték el a kapcsolatot. Most úgy döntöttek, véget vetnek a találgatásoknak, és felvállalják szerelmüket – írja a Blikk.

„Barátok voltunk, a Ghost próbáin pedig már szimpatizáltunk egymással. Már akkor elindult közöttünk valami, de a hirtelen jött médiafelhajtástól megijedtünk, és nem akartunk belebonyolódni semmibe. Az érzelmeknek azonban nem lehet nemet mondani, egy ideje egy pár vagyunk” – mondta Muri Enikő, aki azt is leszögezte, hogy a jövőben sem szeretnének mindent kiteregetni magánéletükről.

„Ez egy kezdődő kapcsolat, érthető, hogy nem akarnak elhamarkodott döntéseket hozni, hiszen mindketten tudják, hogy a nagy érdeklődés nincs jó hatással egy friss szerelemre” – mondta egy közeli ismerős.

 

Exit mobile version