Adele fia és Robbie Williams lánya: játszótársak lettek

B.E. | 2013. December 05.
Robbie Williams szerint Adele fia fogja először randira hívni a lányát. Ez még messze van, de az biztos, hogy a két brit zenész lurkója imád együtt játszani.

Nézegess még képeket apáról és a lányáról
– galéria

Ő lesz az első kérő

„Szerintem Angelo lesz az első pasi, aki majd randira hívja Teddyt 15 év múlva. Sőt az első lesz azok között, akik majd feleségül akarják venni” – ecsetelte a The Sun című lapnak Robbie Williams, aki feleségével együtt nagyon jó barátságban van a Adele-lal. Ráadásul Teddy és Angelo között, mindössze egy hónap a korkülönbség. „Egyszerre teszik meg az első lépéseket, egyszerre kezdenek beszélni, de remélem, nem lesz mindkettő énekes” – idézi Williamst az angol újság.

„Én vittem először bölcsibe”

Egyelőre Teddyt (teljes nevén: Theodora Rose Williams) nem zavarják édesapja fecsegő nyilatkozatai, de az énekes szerint pár év múlva ez merőben meg fog változni. „Ó! Alig várom, hogy nagyobb legyen, és kellemetlen helyzetbe hozhassam” – folytatta Robbie Williams, aki új albumának bemutatóján számos magánéleti történetről beszámolt. „Tavaly szeptemberben egy nagyon különleges személy érkezett az életembe. A neve Theodora Rose Williams, és ő az én lányom. Teddy a legjobb dolog, ami velem történt. 10 nappal ezelőtt tanult meg járni, és két napja volt először bölcsiben, ahová én vittem el” – mondta meghatódva a büszke apuka november 9-én.

Robbie Williams élete 19 képben – galéria

„Nem akarom, hogy a lányomnak olyan pasija legyen, mint én”

A közönség soraiban ott ült Adele is, akinek könnyes lett a szeme, amikor Williams felkonferálta Go Gentle című dalát, melyet gyermekének, Teddynek írt. „A szám az aggódásomról szól. Mert attól félek, hogy a lányom egyszer egy olyan férfival találkozik, mint én. Mindent érte teszek. Már nem Rob vagyok, aki elmegy dolgozni, hanem egy apuka vagyok, aki elmegy dolgozni. Teddy érkezése óta érzem, hogy van célja az életemnek” – folytatta az április 25-én Budapesten koncertező zenész, aki a színpadon arról is mesélt, hogy szerinte három igazán nagy hibát követett el az életében: „Kétszer megjártam a rehabot a függőségem miatt, megjelentettem a Rudebox című albumomat, és lefeküdtem  Geri Halliwell-lel. Inkább Victoria Beckhammel kellett volna ágyba bújnom, akkor igazán híres lennék” – poénkodott Williams.

Go Gentle – Robbie Williams
You’re gonna meet some strangers.
Welcome to the zoo.
Bitter disappointments.
Except for one or two.
Some of them are angry.
Some of them are mean.
Most of them are twisted.
Few of them are clean.

Now when you go dancing with
young men down at the disco.
Just keep it simple.
You don’t have to kiss though.
Don’t waste time whit the idiots
think that they’re heroes.
They will betray you.
Stick with us weirdos.

For all your days and nights
I’m gonna be there,
I’m gonna be there,
yes I will.
Go gentle through your life.
If you want me I’ll be there.
When you need me I’ll be there
for you.

Don’t try to make them love you.
Don’t answer every call.
Baby be a giant.
Let the world be small.
Some of them are deadly.
Some don’t let it show.
If they try and hurt you.
Just let your daddy know.

Now when you go giving your heart make
sure they deserve it.
If they haven’t earned it.
Keep searching, it’s worth it.

For all your days and nights
I’m gonna be there,
I’m gonna be there,
yes I will.
Go gentle through your life.
If you want me I’ll be there.
When you need me I’ll be there
for you.

Go gentle to the light.
I’m gonna be there,
I’m gonna be there,
yes I will.
If all your days are nights
When you want me I’ll be there.
Say my name and I’ll be there
for you.

 

Exit mobile version