Vasárnap este nyolckor a szokásos menetrenddel indult az utolsó X-Faktor adás, az idei tizenkét döntős elénekelt egy közös dalt, majd Lilu és Istenes Bence is bevonult a hagyományos kiabálással a színpadra. Lilu piros ruháját elnézve könnyen gondolhattuk volna azt, hogy visszautaztunk az időben. Az idei műsorvezető ugyanis ugyanúgy piros estélyit kapott a gálára, mint egy évvel ezelőtt Ördög Nóra. Tudjuk persze, hogy ez az ünnep színe, de elképesztően unalmas.
|
|
Az 1. kör
A döntősök közül a ByTheWay lépett először színpadra, sikerült elénekelniük az R-GO Létezem című slágerét. Merész vállalkozás ez a céges karácsonyi bulik idején, ráadásul mi a tízmillió Létezem-szakértő országa vagyunk. Tóth Gabi az asztalt csapkodva kiabálta, hogy “Jaj de jó volt!” Aki akarja, elhiszi.
Danics Dóra a végzet asszonyaként énekelte el első dalát. “Maga általában úgy odateszi. Talán ki merem mondani, hogy először éreztem azt: iszonyú elegánsan tette oda. Ez nagyon tetszett” – véleményezte Danics Dóra produkcióját Alföldi.
A 2. kör
Nagyon hosszú reklám után következett a második kör. A ByTheWay a Cups című dallal tért vissza (Anna Kendrick előadásában itt hallgathatod meg, ne hagyd ki!). Tóth Gabi ekkor már igen látványosan kampányolt a négy srác mellett: “Külön-külön is megállnátok a helyetek, de ez a négyes erő fantasztikus” – ecsetelte. “Igen, a világ legerősebb államai, mindig az egyesülésben vannak. Mondjuk az Egyesült Államok. Nagyon erős, és legyőzhetetlen… Ez a produkció világszám volt” – értékelt Szikora, akinek gondolatai annyira fognak hiányozni a következő hétvégén…
Danics Dóráról második előadása alatt nem tudtuk levenni a szemünket. Egyrészt a tőle megszokott színvonalon énekelte el az Anna and the Barbies Márti dala című számát, másrészt elképesztően előnyös ruhát kapott. “Nagyon szép volt, le a kalappal az előtt, hogy a legnehezebb helyzetben ön a legnyugodtabb” – mondta Alföldi.
Kis pihenő, de nem reklámmal, hanem Keresztes Ildikóval. Az X-Faktor korábbi mentora ugyanis fellépőként tért vissza a tehetségkutatóba. Fellépőruhája és frizurája a Coldplay énekesét és Tóth Gabi idézte, de a hangja eredeti volt.
A 3. kör
Bő egy órával a vége előtt közösen lépett színpadra a két (vagyis öt) finalista. Danics és a ByTheWay Hevesi Tamás tizenkilenc éves slágerét adta elő. „Milyen hihetetlen, hogy ennyien maradtatok, és valaki hamarosan meg fogja nyerni” – bölcselkedett Tóth Gabi. Miközben Stone labdarúgóedzőket megszégyenítő hangerővel üvöltött a stúdióban.
VV az X-Faktorban
Lehet utálni vagy szeretni, de tény, hogy a Való Világ január 26-án visszatér, méghozzá az RTLII-re. Tóth Gabi pedig elénekelte a főcímdalt az X-Faktor döntőben, miközben egy zöld motort udvarolt körbe. Ezzel már két RTL-es főcímdal van, amit Tóth Gabi énekel; ő jegyzi az Éjjel-Nappal Budapest főcímdalát is.
Szalagavatók hangulata
Az utolsó körben mindenki előadta az erre az alkalomra írt „győztes dalt”. Miközben csillagszórókat vetítettek a ByTheWay mögé, mi egyszerűen képtelenek voltunk nem meghallani az elképesztően kellemetlen hamis hangokat. Így énekelhet egy tiszta fiúosztály a szalagavatón, de nem baj, mert így is állva tapsoltak nekik, és a sikerhez egyébként sem kell feltétlenül tökéletes hang. Tudja ezt a One Direction is.
Danics Dóra is előadta ugyanezt a dalt – műkorcsolya kűrruhában – , ő azonban annyira patikamérlegen adagolta a kötelező manírokat és drámát, hogy szintén elmaradt a katarzis. Persze nem a mentorok szerint, de nekik az a dolguk, hogy dicsérjenek. A korrektség kedvéért azért el kell mondani, hogy Tóth Gabi most neki is állva tapsolt.
Vastag Csaba, Kocsis Tibor és Oláh Gergő is berobbant vasárnap este. A három egykori győztes közös szerzeményt adott elő az X-Faktor színpadán. A dalban olyan kötelező elemek kaptak helyet, mint az „Indulj, ne félj!” és a „Ha kemény az élet, csak nézz fel az égre!” – szóval garantáltan közönségkedvenc lesz.
A végeredményt is megtudtuk egy újabb közös produkció és kellő időhúzás után. Danics Dóra nyerte 2013-ban az X-Faktort. Ő az első női győztes itthon.