Amikor külföldi sztárok magyarul énekelnek

L.CS. | 2014. Január 28.
Hogy miért tesznek ilyent? Elsősorban azért, hogy a magyar közönségnek kedveskedjenek. Legtöbbször Placido Domingo énekelt magyarul, Freddie Mercury produkciója legendás ma már, de felejthetetlen a Scorpions alakítása Kóbor Jánossal.

Placido Domingo

Simándy József előadását ugyan nem überelte Domingo, amikor elénekelte a Hazám, hazám című dalt Erkel Bánk bánjából, de nem is ez volt a cél. Végül is egy magyar színész sem tudna angolul úgy előadni egy Shakespeare-művet, mint egy angol színművész. Domingo produkciója így is lenyűgöző, mint ahogyan az duett is, amit 2005-ben Rost Andreával adott elő az énekesnő budapesti koncertjén. A Csárdáskirálynő Emlékszel még? című dalát aztán már trióban is előadta, mégpedig Pécsett, Simon Brigittával és Auxiliadora Toledanóval.

 

Freddie Mercury
Nem sok nyugati együttes lépett fel a hazánkban a szocializmus idején, de a Queen igen, mégpedig 1986-ban. A budapesti telt házas koncert örökké emlékezetes marad, a zenetörténelem része, nem kis részben azért, mert Freddie Mercury ekkor énekelte el a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt magyarul.

Snétberger Ferenc, Richard Bona és Paolo Vinaccia
A Berlinben élő világhírű magyar gitárművészünk, Snétberger Ferenc 2009-ben a Művészetek Palotájában Richard Bona és Paolo Vinaccia társaságában eljátszották és elénekelték a Kis kece lányom című népdalt. Figyelem, nagyon kell fülelni a szövegre, érdemes többször is meghallhatni!

Ripoff Raskolnikov
A kiváló és világhírű osztrák bluesgitáros a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta által ismerté tett Azt gondoltam, eső esik című dalt énekli – egészen kiválóan. Raskolnikov igen jól beszéli is a nyelvünket, gyakran megfordult Magyarországon, számos fesztiválon fellépett, de nem nagyszínpadokon, hanem kisebb közösségek előtt, gyakran templomokban énekelt, mint az alábbi felvételen is.

Az Omega és a Scorpions
1994 szeptemberében egy hosszabb hallgatás után tért vissza egy koncerttel a zenei életbe az Omega, és ezen a Scorpions két tagjával, Klaus Meinével és Rudolf Schenkerrel együtt énekelték a Fekete pillangó című dalt 70 ezer ember előtt a Népstadionban. A két együttes a hetvenes években többször lépett fel közösen, a Scorpions aztán feldolgozta a Fekete pillangó című Omega-dalt, és nagy nemzetközi sikert hozott nekik.

Manowar
Az amerikai heavy metal csapat 2009-ben megjelent Thunder in the sky lemezén Eric Adams 16 nyelven, köztük magyarul is énekli a Father című dalukat. Eric kiejtése egészen jó, a dal mondanivalója pedig könnyeket csal az ember szemébe!

H.A.R.D.
Oké, nekik könnyű! A svéd–magyar zenekar énekese, Björn Lind 2010-ben énekelte magyarul a Várj úgy című dalukat. Björn jól énekel magyarul, amit amúgy többször bizonyított, például Keresztes Ildikóval is énekelt magyarul duettet.

Nevena
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolgár tehetségkutató verseny 2007-ben, ahol a versenyzők azt a feladatot kapták, hogy énekeljenek el egy dalt egy igazán nehéz nyelven. Egy versenyző, Nevena az Omega Gyöngyhajú lány című slágerét választotta. Vigyázat, lúdbőrözni fogsz, ha meghallgatod, de jó értelemben!

Exit mobile version