Újabb botrány Hugh Grant körül

N.O. | 2014. Január 29.
Úgy tűnik, Hugh Grantnek majdnem minden egyéjszakás kalandjából előkerül egy-egy kisbaba.
Harmadszor is apuka lett Hugh Grant

Nem vitás, Hugh Grant, az Igazából szerelem című film főhőse, egy igazi szívtipró, akinek élete botrányokkal van kikövezve. Első gyermekének édesanyja, a nála 19 évvel fiatalabb Tinglan Hong, akivel pár éjszaka után fogant meg kislánya, Thabita. Grant és a kínai származású színésznő kapcsolata nem volt felhőtlen, hisz néhány nappal kislánya születése után kiderült, a színész egy német énekesnővel csalta meg gyermeke anyját.

Ezt követően azonban mégis rendezték soraikat, és egy évvel később megszületett  második közös gyermekük, Felix Chang.

Itt a harmadik!

A The Sun információi szerint viszont a színésznek van egy harmadik gyermeke is, aki egyéjszakás kalandot követően született. A csavar azonban még csak most jön. A lap úgy tudja, hogy az anyuka, aki egy Londonban élő svéd tévés, Anna Elisabet Eberstein 2012 szeptemberében adott életet Hugh John Mungo Grantnek, alig három hónappal azelőtt, hogy Tinglan világra hozta volna a színésszel közös, második gyermeküket. A két nő tehát szinte egy időben esett teherbe, arról azonban, hogy tudtak-e egymásról, a lapnak nincs információja. Grant elismeri mindhárom csemetét, hivatalosan azonban egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Exit mobile version