Összemázolta II. Erzsébet portréját – börtönt kapott

nlc | 2014. Február 06.
A férfi már korábban is több látványos akciót hajtott végre.

Hat hónap börtönbüntetést szabott ki egy londoni bíróság egy brit férfira, aki tavaly lila színű festéket szórt a háztartási mindenest kereső II. Erzsébet brit uralkodó Westminster-apátságban lévő portréjára. Tim Haries a „help” (segítség) szót írta festékkel a festményre. Mint a tárgyaláson elmondta, tettével fel akarta hívni a figyelmet az olyan elvált apák „katasztrófájára”, akiktől a brit családjogi törvények alapján megtagadják gyermekeik rendszeres láthatását.

Ezt a festményt mázolta össze Haries Forrás: ctvnews.ca

Haries tagja a Fathers4Justice (Apák az igazságért) nevű, az elvált apák gyermekláthatási jogainak biztosításáért küzdő brit csoportnak, amelynek tagjai korábban számos látványos akciót hajtottak végre, hogy felhívják a figyelmet a gyermekláthatás jogára. A Haries ügyében eljáró bíró az ítélethozatalkor a büntetést azzal indokolta, hogy a vádlott „szándékos, előre tervezett kárt okozott egy közszemlére kitett értékes tárgyon”, hogy felkeltse a nyilvánosság figyelmét.

II. Erzsébet királynő egész alakos képét Ralph Heimans Londonban élő ausztrál festőművész készítette a brit uralkodó trónra lépésének tavalyi, 60. évfordulója alkalmából. A portrét múlt év májusában állították ki a monarchia ősi londoni koronázótemplomában.

Exit mobile version