Sztárok

Állást kínál II. Erzsébet – bárki jelentkezhet

Háztartási mindenest keres a brit uralkodó, de a sikeres jelentkező nem számíthat fényűző javadalmazásra.

Állást kínál II. Erzsébet - bárki jelentkezhetA Buckingham-palota – a királyi család első számú londoni rezidenciája – a megjelent álláshirdetésben „előrelátó és lelkes” munkatársat keres, akinek feladatkörébe tartozik majd II. Erzsébet királynő – akinek a kedvenc kutyafajtáját kihalás fenyegeti – értékes antik műgyűjteményének rendszeres, és hangsúlyozottan óvatos tisztogatása, valamint a királyi hálószoba takarítása ugyanúgy, mint az uralkodó fürdőjének elkészítése.

A monarchia hivatalos honlapján megjelent hirdetés szerint a sikeres jelöltnek emellett felelősségi körébe tartozik majd, hogy gondját viselje a királyi család vendégeinek, és ő felel a vendéglakosztályok tisztaságáért és általános rendben tartásáért is.

A jelentkezőnek készen kell állnia a palotába érkező vendégek poggyászának ki- és becsomagolására, ruháik kivasalására és alkalomadtán a száraztisztítás megszervezésére, ékszereik gondos őrzésére, fürdőjük elkészítésére, sőt kérés esetén öltözködésükben is segédkeznie kell.

Mindezért azonban az udvar mindössze 14 400 fontot (5 millió forintot) hajlandó fizetni évente – ez nem egészen a fele a brit alkalmazotti átlagbérnek. Igaz ugyanakkor, hogy a sikeres jelöltnek az állás mellé szállás és koszt is jár.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése