ByeAlex visszavonul

G.Zs. | 2014. Február 27.
Az énekes a közösségi oldalán jelentette be, hogy egy időre elvonul a nyilvánosság elől.
ByeAlex kivonul a médiából

ByeAlex sem a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál előtt, sem pedig azt követően nem tartozott azon hírességek sorába, akik – kis túlzással – akár az ipari kamerának is bármikor szívesen nyilatkoznak. Nem beszélt, ha nem volt muszáj, s amikor szerepelt, akkor is csak a teljesítményét, szakmai életét érintő kérdésekben nyilvánult meg – a magánéletét (a Kedvesem című dal ellenére) úgy megóvta a médiától, mint annak a rendje. Idén azonban, ha csak egy kis időre is, de kénytelen volt kibújni képzeletbeli barlangjából, ugyanis a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének ő lett a digitális szakkommentátora – véleményezett, kritikákat vagy éppen dicséreteket fogalmazott meg. Egészen eddig – ugyanis, most, hogy véget ért A Dal, ismét visszatér a saját kis világába.

Újabban regényt ír

A(z) “Te kíváncsi vagy ByeAlex regényére?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nem.

ByeAlex mindezt a közösségi oldalán osztotta meg a követőivel: “No. Vége a Dal2014-nek. A mai utolsó sajtó ezzel kapcsolatosan bevégezve! Most végre elvonulhatok, és hetekig csak írni fogok, hogy befejezzem a tavasszal megjelenő, Özséb című regényemet, melyet az Ulpius-ház gondozásában olvashattok majd!” – írta bejegyzésben a stílust váltó Alex, aki minden bizonnyal akkor fog újra hallatni magáról (legalább is önszántából), amikor megjelenik a könyve.

Itt megnézheted, hogyan szerepelt az Eurovíziós Dalfesztivál malmői döntőjében Márta Alex:

Exit mobile version