VV6: látványosan elhízott Viki

nlc | 2014. Március 13.
A Való Világ 6 nagyszájú játékosára felszaladtak a pluszkilók.

15 kilót hízott VV Viki, akit zavarnak pluszkilói – írja a Blikk. “Amikor leállt a sporttal, hirtelen sokat szedett fel, de nem is csoda, hiszen addig napi kétszer edzett, hetente egyszer pedig meccse volt. Majd kiköltözött Franciaországba, ott is sportolt ugyan, de közel sem olyan intenzíven, mint itthon. A legtöbb kilót viszont az ülőmunka miatt szedte fel, amit a villa előtti fél évben végzett” – mondta Viki édesanyja, aki azt is elárulta, hogy a lány édesapja alkatát örökölte. “Én persze elfogadom a lányom olyannak, amilyen, de azért bízom abban, hogy amikor kijön a villából, és visszanézi a felvételeket, belátja, hogy ideje lenne tenni valamit a súlya ellen” – mondta az édesanya.

Exit mobile version