Szakítás szélén L.L.Junior és kedvese – videó

G.Zs. | 2014. Április 02.
L.L Junior és kedvese, Csilla képtelenek rendezni a nézeteltéréseiket – legalábbis egyelőre.

Továbbra sem békül L.L. Junior és kedvese, Csilla. Mint ismeretes, a pár néhány nappal ezelőtt csúnyán összeszólalkozott, a veszekedés pedig odáig fajult, hogy a zenész úgy döntött: egy időre elhagyja közös otthonukat.

Csak rácson keresztül láthatta gyermekét

A zenész jelenleg egy barátjánál húzza meg magát, míg kedvese és közös gyermekük, Lesi László Junior a lakásában élik mindennapjaikat. Juniornak borzasztóan hiányzik a kisfia, éppen ezért a minap elhatározta, hogy meglátogatja – a találkozó azonban nem éppen úgy sikerült, ahogy azt előre eltervezte. Az Édes Élet sztárját a bejáratnál szörnyű meglepetés érte: távollétében párja lecserélte a zárat. “Nagyon csodálkoztam, hogy nem tudok bejutni a saját lakásomba, nem gondoltam, hogy idáig fajul ez az egész. Általában magamban keresem a hibát, de most teljesen össze vagyok zavarodva” – ecsetelte a Nők Lapja Cafénak a TV2-n futó reality szereplője. Junior a történtek ellenére azt reméli, sikerül megoldaniuk a kialakult helyzetet. “Én még mindig bízom abban, hogy nemcsak egy család vagyunk, de azok is maradunk. Mindemellett ezúton szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket esetleg megbotránkoztattam a viselkedésemmel, nem ez volt a célom, én csak a gyermeket szerettem volna látni. A rácsok előtt állva kitörtek belőlem az érzelmeim” – mondta Junior, akinek azóta sem sikerült rendeznie kapcsolatát kedvesével.

Junior és Csilla kapcsolata lehet, hogy végképp megromlott:

 

Exit mobile version