Csodaszép friss képek György hercegről és szüleiről

L.CS. | Fotózta: Profimedia | 2014. Április 07.
25 órás repülőút után magyar idő szerint éjfél körül szállt le az a repülőgép, melyen Új-Zéland jövendőbeli királya, a nyolc hónapos György herceg és szülei az országba utaztak.

Amikor a hatvanas évek elején, az akkori amerikai elnök, John F. Kennedy és felesége Párizsba látogatott, a sajtót nem érdekelte más, csak Jackie ruhája, kalapja, stílusa, mit olvas, min nevet…. Az esti állami banketten az elnök emiatt így kezdte a beszédét: “Én vagyok az az ember, aki elkísérte Jackie-t Párizsba.”

351 újságíró kíséri őket

Nos, valahogy így érezhetnek György herceg szülei, Vilmos és Katalin is, hiszen ma kezdődő, 19 napos új-zélandi és ausztrál körútjukat megelőzően a sajtó többet foglalkozott a kis herceggel, mint a hercegi pár programjaival. Pedig lenne mivel, az utazás során a hercegi pár 51 hivatalos programon vesz részt a két országban, ezalatt hat időzónán át mozognak gyermekükkel együtt, és mindössze két szabadnapjuk lesz, az egyik húsvéthétfőn. Állami bankettek, fogadások, kerti partik, nevezetességek, kórház és múzeumlátogatások, kereskedelmi szerződések elősegítése, aláírása vannak a programban és sok-sok jótékonysági szervezet, kórház. Katalin két gyermek-hospice szervezethez is ellátogat. Hercegnősége három éve alatt több angliai gyermek-hospice támogatója lett, látogatásaival felhívta működésükre a figyelmet, ezzel szerezve újabb és újabb támogatókat az ilyen és hasonló szervezeteknek. Az ötödik kontinensen megint ez a célja. Valószínűleg csak emiatt örül annak, hogy az új-zélandi 9 napos körútra csak a szigetországból 351 újságíró és ugyanennyi fotó,s valamint tévéstáb jelezte, részt vesz a hercegi pár programjain. De a királyi eseményekre regisztrált további 120 újságíró, többek közt 76 brit médiamunkás. Elképzelhetetlenül nyomasztó médiafigyelem mellett kell végigcsinálnia a hercegi párnak a körutat. Ebben 22 fős személyzetük lesz segítségükre: többek közt 3 sajtótitkár, a pár saját személyi titkáraik, a túra szervezője, Nagy-Britannia korábbi új-zélandi nagykövete, György herceg bébiszittere, Katalin fodrásza, sminkese, számos asszisztens, testőrök…

Vilmos is 9 hónaposan utazott

1983-ban az akkor 22 éves Diana és Károly herceg hathetes hasonló körúton vettek részt és magukkal vitték a kilenc hónapos Vilmos herceget is. Hat hét alatt mindössze öt napot tölthettek Vilmossal a sűrű programok miatt. A királynő és Fülöp herceg 1954-ben indultak hét hónapos világ körüli útra, több hetet töltöttek el Új-Zélandon és Ausztráliában is. Akkor Károly herceg hat, húga, Anna hercegnő négyévesek voltak, a kor szokásaihoz híven nem vitték magukkal a gyerekeket az útra.

Itt fog lakni György

Bár a körútra magukkal vitték György herceget, a sajtónak nem sok alkalma lesz fotózni a nyolc hónapos babát. Ő új spanyol bébiszitterével és a testőreivel a Wellingtonban található kormányzati vendégpalotában lakik majd. Várhatóan egy alkalommal itt, és aztán majd Ausztráliában, húsvétkor a sydneyi állatkertben, talán egy koalával lehet majd lefényképezni Györgyöt.

Csodaszép friss képek György hercegről és szüleiről

25 órás repülőút után magyar idő szerint éjfél körül szállt le az a repülőgép, melyen Új-Zéland jövendőbeli királya, a nyolc hónapos György herceg és szülei az országba utaztak.

51 ruhára számítanak Katalintól

A nemzetközi sajtó egyébként legalább ugyanakkora teret szentel Katalin ruhatárának, mint magának az útnak. Tudható, hogy a hercegi pár 51 hivatalos programon vesz részt, ez azt jelenti, hogy a hercegné 51, de inkább több öltözékben jelenik majd meg. Ahogyan Katalin gyermeke születése előtti, kéthetes kanadai útján szinte csak kanadai divatházak holmijait viselte, úgy most az új-zélandi és ausztrál kreátorok alkotásai közül válogatott. Több szalon elbüszkélkedett már vele, hogy a hercegné tőlük vásárolt az útra. Nemrég a legnagyobb ausztrál ékszerbolthálózat hozta nyilvánosságra, hogy Katalin az ő ékszerüket viseli majd a kötetlenebb programjain. Hivatalos alkalmakra, illetve estélyihez a királynő által kölcsönadott tiarákat, nyakláncokat veszi majd fel. Mindez egyrészt elismerés is e cégek felé, másrészt biztos, hogy Katalinnak hála, fellendül az új-zélandi és ausztrál divatipar.

Ebben a házban lakik majd György herceg

Májusban esküvőre utaznak

Május elején György herceg megint útra kel, az Egyesült Államokba látogat szüleivel együtt. Guy Pellynek lesz az esküvője az amerikai Memphisben, akinek neve többször is felmerült, mint György herceg lehetséges keresztapja. Pelly ugyanis Vilmos és Katalin lakótársa volt az egyetemen, időközben a vőlegény a királyi család több más tagjával is barátságot kötött, így a ceremónián ott lesznek a királynő lányunokái, Beatrice és Eugénia hercegnő, valamint Harry herceg barátnője, Cressida Bonas is.

 

Exit mobile version