Nem harcművész, hanem komikus
Aki Jackie Chanre csak akciósztárként gondol, alapvetően érti félre a hongkongi legenda életútját. Ugyan a karrierjét Bruce Lee filmjeiben kezdte kaszkadőrként, majd kaszkadőr-koordinátorként folytatta, ám gyorsan elhatározta, hogy esze ágában sincs a nagy előd nyomába szegődni. Bruce Lee sikere után Hongkongban mindenki olcsó kungfufilmeket akart gyártani a világpiacra, de Jackie Chan nem állt be a sorba. “Annyian másolták őt. Nem akartam egy lenni a kópiák közül. Én nem az új Bruce Lee akartam lenni, hanem Jackie Chan” – nyilatkozta később.
A saját útját pedig a régi némafilmekben találta meg. Buster Keaton akrobatikus mutatványai sokkal nagyobb hatást gyakoroltak rá, mint bármilyen akciófilm. Komikus, de akciódús, már-már burleszkbe hajló képsorok, és a veszélyes mutatványokat mindig maga a sztár hajtja végre, kaszkadőr és számítógépes trükkök, sőt sokszor akár matrac vagy biztosítókötél nélkül. Ez volt az alap. Persze ennek ára van, de Jackie Chan ezzel az árral mindig számolt a karrierje során.
A legmagasabbról még magasabbra
Jackie Chan pontosan hatvan éve született Hongkong Victoria Peak negyedében, és aki járt már itt, az tudhatja, hogy ezen a város fölé tornyosuló hegyen a legszebb a kilátás az öbölre, és a mindent behálózó felhőkarcolókra. Ha nagyon költői túlzásokba szeretnék esni, akkor azt mondanám, hogy magasan kezdte, és meg sem állt a csillagos égig. Gyerekként a drámaiskolában nemcsak harcművészetet, hanem táncot és éneket is tanult, és az itt szerzett sokszínű tudás és kapcsolatok (számos későbbi kollégáját itt ismerte meg) nagy hatással voltak a pályájára. Ugyan mindig veszélyesen élt, mégis rendkívül tudatosan.
Sosem elégedett meg azzal, hogy “csak” Ázsiában legyen sztár, és már a kezdetektől készült a nemzetközi áttörésre. A neve angolosítása (eredetileg Kong-sang Channek hívták) után a hetvenes években még egy plasztikai műtéten is átesett (a szemhéját igazították ki), hogy kevésbé legyen ázsiai külseje, de bármennyire próbálkozott, az angol nyelv örökre az ellensége maradt. “Nincs az a veszélyes mutatvány, ami nehezebb volna, mint angolul színészkedni” – mesélte később, és a nyelvprobléma sokáig rányomta a bélyegét a pályájára.
Hiába próbálkozott már a nyolcvanas években olyan hollywoodi filmekkel, mint az Ágyúgolyó futam 1–2., ha a rendezők nem mertek rábízni nagyobb szöveges szerepeket, és máig fáj neki, hogy például az elképesztően sikeres Csúcsformában-filmekért a New Line stúdió nagyobb gázsit fizetett a színészként alig jegyzett Chris Tuckernek, mint neki. Ehhez képest tényleg kihozta magából a maximumot, viszont pechje is volt. Pont akkor érkeztek az első igazán nagy hollywoodi sikerek, amikor az évek során szanaszéjjel törött testéből már nem volt képes kihozni a maximumot. Ha összehasonlítjuk az utóbbi tizenöt évben készített amerikai filmjeinek akciójeleneteit azokkal, amikkel megalapozta a hírnevét Ázsiában, ég és föld a különbség. Jackie Chan még mindig a világ legjobbja, de a régi önmagával már képtelen felvenni a harcot.
A kordában tartott veszély
Jackie Chan világéletében tisztában volt azzal, mennyire veszélyes, amit művel, és igyekezett minimálisra szorítani a kockázatokat, de nem úgy, ahogy azt például az amerikai filmesek tennék. Embereivel létrehozott egy saját kis kaszkadőrcsapatot, hogy minden filmben ugyanazokkal a szakértőkkel dolgozhasson, akikkel jól begyakorolt koreográfiái voltak a legképtelenebb helyzetekre is. Viszont arra sosem volt hajlandó, hogy önmagát kaszkadőrrel vagy valamilyen trükkel helyettesítse. Mindent önerőből csinált, ám hiába használnak a rúgásoknál kipárnázott cipőket, és hiába a védőruhák, az ő módszere csak akkor működik, ha másodpercre és centire pontosan az történik, amit elterveznek. Márpedig ez sokszor nem így alakult.
Jellemző, hogy a legsúlyosabb sérülését egy saját léptéke szerint egyáltalán nem olyan nagyszabású akciójelent során szerezte, amikor egyik faágról a másikra kellett ugrania. Lezuhant, és olyan súlyos fejsérülést szerzett, hogy csak egy agyműtéttel tudták rendbe hozni. Néhány héttel később már ugyanazzal a lendülettel vetette bele magát az Istenek fegyverzete forgatásába. Munkamódszere igazi rémálom a túlbiztosított Hollywoodnak. Egy olyan Jackie Chan-filmet, mint a Részeges karatemester vagy a Rendőrsztori, egyszerűen képtelenség lenne elfogadtatni egy amerikai stúdióval, mivel nincs az a biztosító, amelyik belemenne a sztár feltételeibe. Részben ezért nem szeret Hollywoodban forgatni, mivel Hongkonggal ellentétben itt egyáltalán nem élvez teljes kreatív szabadságot a filmjei felett.
Egy példakép
Jackie Channek a nyolcvanas évek óta gigantikus a rajongótábora szerte a világon (amikor megházasodott, egy lányrajongója öngyilkos lett a csalódottságtól), és ő ezt próbálja jó célokra használni. Mindig törekedett arra, hogy csakis pozitív figurákat alakítson, és ezzel jó példát mutasson a gyerekeknek. Pont ezért utasította vissza Sylvester Stallonét is, aki A pusztító főgonoszának szerepével kereste meg, ami később Wesley Snipeshoz került. Számtalan szegény iskolát támogat pénzzel Kínában, és kampányaival maga is tett azért, hogy Hongkong légszennyezettsége és vizeinek tisztasága sokat javuljon az elmúlt évtizedek során.
Legújabb küldetésének tekinti, hogy leszoktassa a kínai embereket az állati eredetű csodaszerekbe vetett hitről, például azáltal, hogy elhiteti velük: a rinocéroszszarv nem növeli a potenciát, viszont ez a hit egy teljes fajt kipusztíthat. Pozitív imázsát nemcsak film-, hanem popsztárként is kamatoztatja, és ha hisszük, ha nem, eddig több mint húsz Jackie Chan-album (!) látott napvilágot, bár énekesként egyelőre csak Ázsiában népszerű.
Mi lesz a nyugdíj után?
Hatvanévesen még simán lehet akciósztárként tündökölni (ugye, Liam Neeson?), viszont nem abban a ligában, ahol Jackie Chan játszik, és ezt ő is jól tudja. Nincs az a csontozat, ami ilyen korban már kibírná az általa diktált tempót, és amikor jön egy front, nem szívesen lennék Jackie Chan helyében. A sztár épp ezért jelentette be még 2012-ben, hogy visszavonul az akciófilmektől. Később ezt némileg finomította, és azt mondta, hogy csak az igazán veszélyes mutatványoktól vonul vissza, ugyanis vigyáznia kell a testére.
Viszont állítása szerint még soha nem élvezte annyira a színészetet, mint mostanság, és a terve az, hogy az emberek egy idő után úgy gondoljanak majd rá, mint az ázsiai Robert De Niróra. A gond csak az, hogy ez nem fog menni. Mert ahogy Jackie Chan a pályája elején nem akart Bruce Leere hasonlítani, úgy a pályája végén se fog Robert De Niróra. Mert Jackie Chan a maga több évtizedes szakmai múltjával egy igazi legenda, aki csakis önmagához hasonlítható. Innen is kívánunk neki nagyon boldog születésnapot, és további szép szakmai sikereket, legyen szó akár akciófilmről, akár vígjátékról vagy drámáról. Minket már megvett kilóra.