Istenes Bence kellemetlen helyzetbe hozta Kiss Ramónát

nlc | 2014. Május 27.
Istenes Bencét összeboronálták Kiss Ramónával.

Istenes Bence néhány napja közösségi oldalára töltött fel egy közös fotót a Barátok közt Zsófijával, Kiss Ramónával, azt a látszatot keltve, hogy egy párt alkotnak – írja a Bors.

“Minden perc mit veled töltök, arra ösztönöz, hogy töltsek veled még egy percet” – olvasható az ominózus kép kísérő szövegeként, amire természetesen azonnal gratulációk sokaságával reflektáltak Bence követői, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva Ramónát. “Rövidre zárnám a kérdést, nem vagyunk együtt Bencével. A fotót egyáltalán nem nevezném intimnek, Bence szövegét pedig mindenki a saját szája íze szerint értelmezte. A környezetemnek eszébe sem jutott azt feltételezni, hogy lenne köztünk valami. Bár némiképp ironikus, hogy Bence posztja miatt én magyarázkodom, de nem fogok ezért megorrolni rá. Azt pedig, hogy miért írta ki, amit kiírt, tőle kellene megkérdezni” – mondta Kiss Ramóna.

“Talán túllőttünk a célon, azonban nem állt szándékomban senkit félrevezetni. Ez csak egy geg volt… senkit nem akartam becsapni, csupán szeretem a szép hölgyek társaságát” – tette hozzá Istenes Bence.

Fotó: Facebook

 

 

Exit mobile version