Királynővel erősít a Jóban Rosszban – galéria

Z.A. | Fotózta: Tv2 | 2014. Június 30.
Tavaly a Miss Universe Hungary legjobbja lett, most pedig színészi babérokra tör! Kárpáti Rebekától korántsem áll távol ez a szakma, azonban most először próbálja ki magát a kamerák előtt. A 19 éves szépség Bodolai Szabi fejét csavarja el hamarosan a TV2 napi sorozatában.

Ismét új szereplő Csillagkúton! Kárpáti Rebeka neve talán már sokaknak ismerősen cseng, azonban színészi ambícióiról eddig keveset árult el. Mindig is kacsingatott a szakma felé, sőt egyszer már részt vett a sorozat castingján is, de jelenleg más területen folytatja tanulmányait.

“Eddig csak egy forgatási napom volt, így még nagyon friss az élmény, de mindenki nagyon segítőkész volt. Amellett, hogy nagyon jó lehetőség, igazi megtiszteltetés, hogy olyan színészekkel játszhatom együtt, akik már rutinosak a szakmában. Régóta közel áll hozzám a színészet, hiszen a szüleim is színészek, valamint dráma tagozaton érettségiztem. Örülök, hogy kipróbálhatom magam ezen a területen is, de a nagy álmom, hogy make-up artist váljon belőlem, így jelenleg ezt tanulom. Aztán hogy mit hoz a jövő, majd kiderül.”

Rebeka a sorozatban Kocsis Anita karakterébe bújva egy kedves lányként kerül hamar közel a Bodolai család legifjabb tagjához, ám ahogy ígéri, bőven tartogat meglepetéseket a fiú és a nézők számára is.

Királynővel erősít a Jóban Rosszban – galéria

Tavaly a Miss Universe Hungary legjobbja lett, most pedig színészi babérokra tör! Kárpáti Rebekától korántsem áll távol ez a szakma, azonban most először próbálja ki magát a kamerák előtt. A 19 éves szépség Bodolai Szabi fejét csavarja el hamarosan a TV2 napi sorozatában.

Exit mobile version