Nagy Ervinnel és Adával közösen nevezett be Iszak Eszter és Dobrády Ákos a 46. balatoni vitorlásversenyre. A színészen kívül mindannyian teljesen kezdőként kerültek be a csapatba.
“Többször vitorláztam már, de ez volt az első alkalom, hogy Ákossal együtt szálltunk vízre. Néhány éve az augusztus huszadikát is egy hajón töltöttem. Hatalmas élmény volt, akárcsak a Kékszalag, ahol szakmai oldalról is kicsit közelebb kerültem ehhez az izgalmas sporthoz” – kezdte Eszter, akinek párja sem először ringatózott a hullámokon. “Régebben egy barátom hajójával vitorláztunk már a Balatonon, egy nagyobb baráti társaság pedig rendszeresen visszajár Horvátországba. Tervezem, hogy valamikor én is velük tartok majd, főleg hogy most már a Kékszalagon szerzett tudást is tudom kamatoztatni” – árulta el az énekes, aki társaival a viharos idő ellenére is megbirkózott a hullámokkal.