Bár hivatalos közleményt a család még nem adott ki, egyik közeli barátja, a Heti Hetes főszerkesztője arról mesélt a Borsnak, hogy a család és a barátok mellett a rajongók is végső búcsút vehetnek majd a múlt héten elhunyt Bajor Imrétől. “Olyan sok millió ember szerette, nem hiszem, hogy a család úgy döntene, kizárja a nyilvánosságot” – nyilatkozta a lapnak Ónodi György, aki azt is elárulta, a színészt polgári szertartás keretében, a fővárosban helyezik végső nyugalomra.
Bajor Imre hosszú betegség után múlt hét szerdán hunyta örök álomra a szemét. A Heti Hetes stábja, amelynek több, mint tíz évig volt állandó szereplője, az ősszel induló első adást egykori kollégájuknak, barátjuknak szentelik.
Füle volt a kedvenc faluja, ahol el tudott bújni a világ szeme elől, mégis kifejezett kérésére Budapesten helyezik örök nyugalomra Bajor Imrét – írja a Bors.