Erotikus mozdulatokkal küszködik Pál Dénes

G.Zs. | 2014. Október 03.
Pál Dénes is szerepet kapott a Sztárban Sztár második évadában, egyben pedig lehetőséget arra vonatkozóan, hogy új (nem lírai) oldaláról mutatkozzon be.

A The Voice győztese tetszelgett már ByeAlexként, búgott Gergely Róbertként, majd Karády Katalinként, múlt vasárnap pedig a koreai sztár, PSY bőrébe bújt. Az egykori tehetségkutatós ezúttal újabb nehéz feladatot kapott a műsor készítőitől, most vasárnap a magyar énekesnőt, Zsédát kell megformálnia a színpadon. “A minap volt szerencsém találkozni Zsédával, eljött az énekpróbámra, elmondta, mi a mondanivalója annak a dalnak, amit vasárnap előadok, valamint azt is megosztotta velem, hogy mit miért csinált a dalhoz készült klipben. Egy olyan nővé kell átlényegülnöm, aki a szakítását követően feláll a padlóról, és új erőre kap” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Pál Dénes. Az énekes nemegyszer került már hasonló szituációba az élete során, így reméli, hogy hitelesen tudja majd alakítani a karaktert.

A fiatal és az idősebb korosztály hölgy tagjai által egyaránt kedvelt énekes azt is elárulta, mi okozza a legnagyobb nehézséget számára a felkészülés során. “Az említett klipben rengeteg erotikus mozdulat van, ezt pedig nekem, mint férfinek, nem lesz egyszerű átadni – legalább is, úgy nem, hogy az ne tűnjön paródiának. Mind mozgásban, mind hangban arra törekszem, hogy megközelítsem az eredetit, utóbbi – annak köszönhetően, hogy nem ugyanolyan a hangszínünk – nem sikerülhet teljesen, de mindent elkövetek annak érdekében, hogy hiteles legyen a produkcióm” – zárta szavait a 2014-es A Dal résztvevője, akit családtagjai elfogultan figyelnek a stúdióban és a televízión keresztül, míg barátai amellett, hogy támogatják, jókat nevetnek az átalakulásain.

Exit mobile version