Megviselik a kritikák Ilyés Jenifert

G.Zs. | 2014. Október 24.
Ilyés Jenifer úgy érzi, meg kell védenie magát az őt ért éles kritikáktól.

Szikora Róbert a 2014-es X-Faktor Mentorházában azt mondta, hogy Ilyés Jenifer esetében nem lehet tisztán eldönteni, hogy a szépségével vagy az énekhangjával veszi le a lábáról a közönséget. Az élő show-ba jutott fiatal lány nemcsak mentorától, de az internet népétől is hasonló kritikát kapott, ő azonban határozottan cáfolja, hogy a külső adottságait kihasználva szeretne előrébb jutni a versenyben.

“Sokan mondták, hogy ez nem szépségverseny, inkább menjek oda, de ott már voltam, miért mennék? Másrészt azért jöttem az X-Faktorba, hogy az énektudásomat mutassam meg. Nyilván van egy adottságom, amin nem tudok, és nem is szeretnék változtatni, ilyen vagyok, de azért jelentkeztem a műsorba, hogy a hangomat díjazzák, nem pedig a megjelenésemet” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Ilyés Jenifer. A korábban már tehetségkutatózó tizenkilenc éves lány úgy érzi: napról napra egyre többet tanul mentorától, véleménye szerint mind szakmailag, mind emberileg óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben.

Fotó: RTL Klub

Jenifer egyébként – bár nem kíván a külsejével “haknizni” – tényleg szemrevaló teremtés, ennek ékes bizonyítéka, hogy amióta először látható volt a képernyőn, nem győz válaszolni a férfiaktól kapott levelekre a közösségi oldalán. “Vannak rámenősebb, és vannak visszafogottabb fiúk, mindenkinek megpróbálok válaszolni, de jelenleg nem fér bele az életembe egy párkapcsolat.” Végezetül azt is elárulta, hogy kikapcsolódásképp sétálni vagy kondizni szokott, de külföldi szappanoperákat is előszeretettel néz.

Exit mobile version